Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Hoppon maradtak a szlovák egyetemek

Hoppon maradtak a szlovák egyetemek

A tudományra szánt 300 millió eurós csomagból a szlovákiai egyetemek nem kapnak szinte semmit. Az oktatásügyi tárca felhívásából származó pénz nagyobb részét vélhetően valamilyen kivitelező cégek kapják majd meg. Az egyetemek rektorai felszólították az oktatásügyi minisztert, hogy törölje az eredményt.

A szlovákiai egyetemek többsége és a Szlovák Tudományos Akadémia is elutasító választ kapott a 2014-2020-as időszakra benyújtott pályázataira.

A jóváhagyott kutatási és fejlesztési europrojektek közül hatot maga a kiíró tárca nyert el, viszont a sikeres pályázók közül hiányzik az akadémia.

 Nyolc rektor és az akadémia elnöke ezért levelet írt Peter Plavčan szlovák oktatásügyi miniszternek, és kifogást emeltek azok szakmai felkészültségével szemben, akik a pályázatokat elbírálták, vagyis azokkal szemben, akik a minisztérium vezető szerveiben foglalnak helyet.

Az elbírálási folyamatot inkorrektnek és átláthatatlannak tartják,

a minisztert pedig arra kérik, hogy a pályázat eredményét törölje el.

Hoppon maradtak a szlovák egyetemek

A tárca szóvivője erre reagálva azt nyilatkozta, hogy a felhívás kiértékelése még tart.

„A kérvények elfogadásáról vagy elutasításáról szóló határozatot még senkinek sem hozták a tudomására, vagyis pillanatnyilag nem lehet tudni, mely projektek kapnak támogatást és melyek nem. Ezen a téren még semmi sincs lezárva, tehát semmilyen döntés nem végérvényes” – tájékoztatott Ivana Skokanová.

Az uniós alapok weboldalán viszont látható az elfogadott és az elutasított projektek listája.

Ebből pedig az derül ki, hogy a szlovák oktatásügyi minisztérium vezető szerve több mint 10 és fél millió eurót hagyott jóvá a kutatásra és fejlesztésre szánt pénzből magának a tárcának is.

Eredményes volt az oktatásügyi minisztérium alá tartozó kutató ügynökség is, a négy benyújtott pályázatára több mint 14 millió eurót kapott.

A Szlovák Tudományos Akadémia viszont nincs a sikeres pályázók között, csakúgy, mint a kutatással foglalkozó egyetemek, amelyek 16 projektjére semmit sem hagytak jóvá.

A levél aláírói már a héten tárgyalni akarnak minderről a miniszterrel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×