Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Trump kétszer is találkozik Merkellel

Berlinben komoly várakozással tekintenek az amerikai elnök első európai tárgyalásai elé. A kormánypártok vezetői azt várják a kancellártól, hogy határozottan álljon ki mind Németország, mind pedig az Európai Unió érdekeinek védelmében. Angela Merkel a héten kétszer is találkozik Donald Trumppal, előbb a NAT0 brüsszeli csúcsértekezletén, majd pedig a világ vezető ipari államait tömörítő G-7 tanácskozásán Szicília szigetén.

Donald Trump hivatalba lépését követően az Egyesült Államok védelmi kiadásainak drasztikus emelését jelentette be, de egyben közölte azt is, hogy hasonló intézkedést vár a NATO szövetségeseitől. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a berlini kormány évente 30 milliárd dollárt szánjon katonai célokra – amitől jelenleg igencsak távol áll. A NATO csütörtökre tervezett csúcsértekezletével kapcsolatban a német törvényhozás szociáldemokrata frakciójának helyettes vezetője arra intette a kancellárt, hogy semmi esetre se engedjen az amerikai elnök nyomásának, mert Németország védelmi költségeiről nem az Egyesült Államok elnöke, hanem kizárólag a berlini képviselőház dönt.

Rolf Mützenich hangsúlyozta, hogy a katonai kiadások drasztikus növelése nem szolgálja sem Berlin, sem pedig az Európai Unió érdekeit. Utalt arra is, hogy Donald Trump elvárásainak teljesítése felemésztené azokat a forrásokat, amelyeket sokkal hasznosabban lehet művelődési, kutatási, egészségügyi, infrastruktúra-fejlesztési valamint környezetvédelmi célokra fordítani.

A berlini kormány transzatlanti kérdésekkel megbízott tagja pedig arra szólította fel az amerikai elnököt, hogy

ne lépjen egyéni utakra Afganisztán és a Nyugat-Balkán stabilizálását illetően,

mert a korábban kialakított közös fellépés tartósabb eredménnyel kecsegtet.

Mint Jürgen Hardt fogalmazott, amit eddig partneri alapon tettünk, arról a jövőben is közösen hozott határozattal kell dönteni. Jürgen Hardt szerint a berlini kormány félreérthetetlen magatartást vár el Donald Trumptól Moszkvával kapcsolatban is, és továbbra is elvárja Oroszországtól az ukrajnai válság rendezését célzó minszki megállapodás feltétlen betartását.

A világ gazdasági nagyhatalmait tömörítő G-7 vezetőinek pénteken Szicília szigetén kezdődő értekezletére utalva a berlini kormány transzatlanti megbízottja reményét fejezte ki, hogy az amerikai elnök hitet tesz a szabad és méltányos világkereskedelem mellett és a kancellár óvni fogja attól is, hogy Washington eltávolodjék a párizsi klímamegállapodástól. Donald Trump európai útjával kapcsolatban nyilatkozott az Európai Parlament külügyi bizottságának német elnöke is, aki jó lehetőséget lát arra, hogy a brüsszeli és szardíniai tárgyalásokon tisztázzák az eddigi félreértéseket és lépéseket tegyenek az EU és Washington közti viszony elmélyítésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×