Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Trump már a brit titkosszolgálatot is vádolja

Trump már a brit titkosszolgálatot is vádolja

Meglepő fordulatot vett Donald Trump amerikai elnök és a kémszolgálatok vitája. A Fehér Ház most a brit hírszerzést vádolta meg azzal, hogy Barack Obama volt elnöknek segítve kémkedett az akkor még csak megválasztott elnök, Trump után.

Miközben a világ egy része félig nevetve, félig sírva fogadta a Trump-érában gyorsan elterjedt „alternatív tények” kifejezést, az elnök továbbra is szállítja a sokak számára meghökkentő és nehezen hihető híreket.

Már az is nagy megdöbbenést váltott ki, amikor a Twitteren írva azzal vádolta meg elődjét, Barack Obamát, hogy lehallgattatta a telefonjait és a kommunikációját.

A Trump-stáb erre nem szolgáltatott bizonyítékot és egy darabig nem lehetett tudni, merre halad majd a történet. Csütörtökön a Fehér Ház viszont újabb állítással szolgált. Sean Spicer szóvivő egy konzervatív hírtévé tudósítására utalva azt mondta:

a brit titkosszolgálat kémkedett Trump után – Obama embereinek megbízására.

„Obama elnök nem használta a CIA-t, az NSA-t, az FBI-t vagy az Igazságügyminisztériumot, hanem a brit kémszolgálatot a GCHQ-t. Miért? Azért, hogy ne legyen a megfigyelésen amerikai ujjlenyomat” – mondta egy parázs hangulatú fehérházi sajtótájékoztatón Spicer.

Az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának vezetői ugyanazon a napon kétpárti nyilatkozatban utasították vissza a vádat, hogy az Obama-kormányzat megfigyelte volna az akkor még megválasztott elnököt.

Még a Trump alkalmi szövetségesének tartott republikánus kongresszusi elnök, Paul Ryan is megszólalt, és azt mondta:

nincs bizonyíték a lehallgatásra.

Szokatlan módon a brit GCHQ lehallgatóközpont is közleményt adott ki, amelyben „totálisan nevetségesnek” nevezték a vádat és közölte: „azt figyelmen kívül kell hagyni”.

Bár a brit szolgálat addig nem ment el, hogy határozottan tagadja a megfigyelés tényét – biztonsági szakértők ezt azzal a gyakorlattal próbálták magyarázni, hogy a kémszolgálatok nem kommentálják az ellenük felhozott állításokat.

A brit szolgálat elleni vádat először Andrew Napolitano volt bíró fogalmazta meg.

Trump ellenfelei – sokadszorra – azzal vádolják az elnököt, hogy állításaival el akarja terelni a figyelmet arról a vizsgálatról, amely azt kutatja: milyen kapcsolatai voltak kampánystábjának Oroszországgal.

Közben Moszkvában úgy érezhetik – ha bármilyen módon támogatták is Trumpot – rossz lóra tehettek. Az amerikai külügyminisztérium ugyanis közölte: a 2014-ben Oroszországhoz csatolt Krím-félsziget Ukrajna része, „illegálisan szállták meg és a területen elnyomják a szólás-, gyülekezési- és vallásszabadságot”.

A szankciók addig maradnak érvényben, amíg vissza nem adják a Krímet Ukrajnának

– közölte az amerikai külügyi szóvivő. Mindez élesen szembemegy Donald Trump retorikájával, aki azt ígérte, hogy új alapokra helyezi a viszonyt Moszkvával.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×