Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Németország hadban áll"

A berlini karácsonyi vásár elleni merénylet Németország életmódja, a szabadság, a demokrácia és a különböző kultúrák egymás mellett élése ellen irányult – jelentette ki a német államelnök. A kancellár pedig ezt azzal toldotta meg, nem fogják hagyni, hogy külső erőszak ezen változtasson. Hétfő este az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet.

Az ország belső biztonságáért felelős személyek keserűen állapították meg, hogy afelől már régóta nem volt kétségük, hogy történik-e kísérlet terrortámadásra, csupán azt nem tudták, hogy hol és mikor. Sokan a milliókat vonzó koraőszi müncheni sörfesztiválra gyanakodtak és a közbiztonság fenntartásával megbízott erők komolyan fellélegeztek, amikor az Oktoberfest incidens nélkül zajlott le.

Az első adventi vasárnap előtt megnyílt közel két és félezer karácsonyi vásár Németországban szintén látványos célpontnak kínálkozott, egy 12 éves iraki fiú Ludwigshafenban ki is szemelte a karácsonyi vásárt, de rozsdás szögekkel telerakott pokolgépe csődöt mondott és nem robbant fel. Noha ezután még jobban megerősítették a rendőrség jelenlétét, a Nyugat-Berlin központjában, a Vilmos Császár emléktemplom körüli karácsonyi vásáron, a rendőrök jó része a tér Európa-Centrum felé eső részén álldogált, amikor hétfő este, néhány perccel 8 óra után az Állatkerti Pályaudvar felől nagy sebességgel egy lengyel rendszámú kamion a bódék közé hajtott, maga alá gyűrve árukkal teli sátrakat és látogatókat.

12 ember a helyszínen meghalt, 48-an pedig – részben életveszélyesen – megsebesültek. A rendőrök ugyan azonnal fegyverüket használták és így megállásra kényszerítették a teherautót, de zűrzavarban a merénylőnek sikerült kereket oldani, a kormány melletti ülésen hátrahagyva a kamion tulajdonosának már korábban meggyilkolt unokatestvérét, aki Olaszországból egy berlini telephelyre hozott acélállványokat, amelyek átadására már nem kerülhetett sor.

A tett színhelyétől nem messze elfogtak egy 23 éves pakisztáni menekültet, azonban róla a nyomozószervek kiderítették, hogy ártatlan és szabadon bocsátották.

Nemcsak Berlint, hanem az egész Németországot megrázta a karácsonyi vásár ellen végrehajtott terrorcselekmény. Joachim Gauck szövetségi elnök úgy vélte, hogy a támadás a demokrata államrend, a szabadság és a különböző kultúrák egymás mellett élésének megzavarását célozta, Angela Merkel kancellár pedig –miután lerótta kegyeletét a tett színhelyét, kijelentette, a német társadalomnak van elég ereje ahhoz, hogy továbbra is úgy éljen, ahogy akar; szabadon, együtt és nyitottan.

Este pedig az államfő, a kancellár, valamint a keresztény, a zsidó és a mohamedán felekezetek képviselői ökumenikus istentiszteleten vettek részt a Vilmos Császár Emléktemplomban. A bajor tartományi kormány Münchenben szintén néma felállással adózott az áldozatok emlékének, majd Horst Seehofer miniszterelnök kijelentette, Angela Merkel kormánya a merénylet után azzal tartozik az áldozatoknak, a hozzátartozóknak, minden érintettnek, valamint az ország lakosságának, hogy felülvizsgálja és "kiigazítja" a bevándorlási intézkedéseket és a biztonságpolitikát.

A szövetségi belügyminiszter, Thomas de Maiziere elnöklete alatt a tartományi belügyminiszterek rendkívüli ülésén a Szár-Vidéket képviselő Klaus Bouillon nyíltan kijelentette, hogy a berlini terror tanúsága szerint Németország hadiállapotban van, még akkor is, ha egyesek, akik mindig csak a jót látják, ezt nem akarják észrevenni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×