Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nagy-Britannia nem szeretne uniós hadsereget

A gondolat még alig fogalmazódott meg, a britek máris közölték, hogy semmiképpen sem támogatnák egy uniós hadsereg létrehozását. A hét elején a német védelmi miniszter még reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió idővel közös haderővel fog rendelkezni, azonban még a NATO főtitkára sem tudta megváltoztatni a londoni kormány elutasító álláspontját.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta, hogy nem lát ellentétet egy ütőképes NATO és egy erős európai védelem között. A NATO főtitkára Pozsonyban, az Európai Unió külügyi biztosával, Federica Mogherinivel közösen tartott sajtóértekezleten nyilatkozott.

Alighanem Mogherini még inkább igyekezett eloszlatni a londoni kormány fenntartásait, ugyanis hozzáfűzte Stoltenberg kijelentéséhez, hogy az európai védelem megerősítését célzó elképzelés távolról sem jelent egyet a közös európai hadsereg létrehozásával, éppen ellenkezőleg: az uniós tagállamok közti együttműködés hatékonyabbá tételét szolgálja, beleértve a NATO-val folytatott együttműködést.

Nagy-Britannia – noha a nyár elején az Európai Unióból való kiválás mellett döntött – határozottan ellenezi egy uniós véderő létrehozását, mert ez – szerinte – gyengítené a NATO-t. A britekről azonban már korábban is köztudott volt, hogy elvetik a NATO-n kívül történő katonai együttműködés gondolatát.

A régóta húzódó vita parazsát most egy francia-német dokumentum lobbantotta lángra. Az állandó strukturált együttműködés elnevezésű tervezet abból az uniós szerződésből indul ki, amely lehetővé teszi, hogy egyes tagállamok szorosabbra fűzzék a maguk közti kooperációt. Erre alapul az EU-n belül nem egyszer kemény magként emlegetett francia-német tengely.

A most kidolgozott francia-német dokumentum pedig éppen a védelmi együttműködés elmélyítését hozza fel példaként, amelyhez idővel bármely uniós tagország is csatlakozhatna.

Tudósítók ezzel kapcsolatban utaltak korábbi német-francia-lengyel közös hadgyakorlatra és ennek kedvező visszhangjára a három balti ország körében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×