Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az EU mindent megtesz a radikalizmus ellen

Az Európai Unió tagállamai készek mindent megtenni annak érdekében, hogy elnyomják az egyre erősödő radikalizmust és elnémítsák a szélsőséges hangokat a kontinensen. Mindezt az unió igazságügyi miniszterei fogalmazták meg közös pozsonyi nyilatkozatukban.

Az Európai Unió tagállamainak igazságügyi miniszterei a totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapja alkalmából tartott kétnapos találkozón gyűltek össze a szlovák fővárosban.

A tárcavezetők kedden kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy az európai értékrend összeférhetetlen a szélsőséges eszmékkel és a radikalizmus bárminemű megnyilvánulásaival.

„Nyilatkozatot fogadtunk el, amelyben hangsúlyoztuk, hogy a szélsőségek elleni küzdelemben a már bevált módszerek mellett kitartunk, és egyidejűleg megerősítjük azokat az extrémizmus megnyilvánulásaival szemben, annak érdekében, hogy a társadalomra káros radikalizmust visszaszorítsuk” – mondta Lucia Žitňanská, elnöklő szlovák tárcavezető, hangsúlyozva, hogy a találkozón sok gondolat hangzott el a fiatalokkal kapcsolatban.

„Ismételten beszéltünk arról, hogy a múlt megismerése, az ifjúság nevelése és a művelődés közüggyé tétele kulcsfeladat napjainkban a társadalom radikalizálódása elleni küzdelemben, mert csak a megfelelő ismeretek birtokában lesz képes a jövő nemzedéke szembeszállni a szélsőségekkel” – szögezte le Žitňanská.

A pozsonyi találkozón jelen volt Navracsics Tibor is. Az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa elmondta, bőven akad tennivaló a radikalizmus visszaszorításának terén. „Magunk elé állítandó követelmény, hogy a jövő generációjára leselkedő veszélyeket közös erővel semlegesítsük. A demokratikus szocializáció új és modern csatornáit kell kifejleszteni, hogy a jogállamiság és a demokratikus berendezkedési elvek a jövő nemzedék számára is attraktívvá váljanak” – fogalmazott Navracsics Tibor, Magyarország uniós biztosa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×