Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Trump egyre közelebb Clintonhoz

Immár hivatalos: Donald Trump az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje. A populista üzletember könnyen összeszedte a jelöléshez szükséges 1237 küldötti szavazatot a párt clevelandi konvencióján, bár volt, aki kifütyülte.

Megosztotta a republikánusokat és az országot, mégis ő lesz a konzervatív elnökjelölt a novemberi elnökválasztáson.

Donald Trump kedden nagy győzelmet aratott, amikor gyorsan megszerezte 1237 pártküldött voksát – ennyi kellett ahhoz, hogy legyőzze még – névlegesen – versenyben lévő vetélytársait.

A clevelandi Quicken Loans kosárlabda-arénában egymás után jelentették be a szövetségi állam republikánusai, hogy kire szavaztak.

Egy nappal korábban a bírálók ügyrendi szavazással akarták megakadályozni Trump jelölését, majd Trump felesége, Melania kavart azzal botrányt, hogy a first lady, Michelle Obama szavait gyakran szinte egy az egyben idéző beszédet mondott.

A Trump-ellenes republikánusok kedden is azzal akartak próbálkozni, hogy keresztbe tegyenek a populista politikusnak, de kénytelenek voltak elismerni, hogy kifogyott a szél a vitorlájukból.

Az előválasztási kampány során az ingatlanfejlesztő üzletember egy sor csoportot sértett meg vagy állított be ellenségként a mexikóiaktól kezdve a muszlimokig.

Pártilletékesek most remélik, hogy sikerül a figyelmet az égetőbb gazdasági gondokra és a Trump által felvázolt megoldásokra terelni. Úgy akarják bemutatni az ingatlanfejlesztőt, mint aki állásokat hozott létre és kemény fellépésével meg tudja védeni Amerikát.

A Donald Trump mögé felsorakozó pártküldöttek közben már Hillary Clintont veszik célkeresztbe. Volt, aki egyenesen azt mondta, hogy Clinton nem érti, hogyan élnek az egyszerű emberek, és hogy Barack Obama „elnyomó kormányzatának az örököse lehet.

Felmérések szerint Trump vészesen megközelítette várható demokratapárti ellenfelét, és 3-7 százalékpontra maradt le tőle.

A Reuters/Ipsos szerint a különbség a múlt héten még 15 százalékpont volt a tetszési indexben, de mostanra Trumpnak sikerült javítania megítélését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×