Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Padlót fog Hollande népszerűsége

"Padlót fog" Hollande népszerűsége

Újabb negatív rekordot döntött a francia államfő népszerűsége, de ezúttal nincs egyedül: immár az általa két éve kinevezett, hosszú ideig meglehetősen népszerű miniszterelnök is hasonló cipőben jár. A felmérésekből az is kiderül, hogy a franciáknak a kormányról is csapnivaló a véleményük, és ezt egyre gyakrabban tettekben is kifejezik.

„Du jamais vu! – Ilyet sosem láttunk!” – ilyen és ehhez hasonló megállapításokkal kommentálják elemzők azt a tényt, hogy Francois Hollande államfő népszerűsége júniusra mindössze 11 százalékra zsugorodott. Ami azt jelenti, hogy a felnőtt lakosság körében ekkora azoknak az aránya, akik elégedettek elnöki ténykedésével, a másik oldalon pedig 89 százalék elégedetlen vagy éppen dühös. Ehhez hasonló rossz eredményt legutóbb 2014 novemberében mértek a kutatók, az akkori 12 százalékot a legtöbb szakértő „padlófogásnak” minősítette.

Most kiderült tehát, hogy van még lejjebb is, ami azért meglepő, mert a Yougov nevű közvélemény-kutató május utolsó felében végezte a felmérést, és akkor már tudni lehetett, hogy a munkanélküliség két egymást követő hónapban csökkent, amire évek óta nem volt példa Franciaországban. De ez szemmel láthatóan nem hatotta meg a franciákat, mint ahogyan az sem, hogy a hivatalos adatok szerint a gazdasági mutatók is jobb irányba fordultak.

Igaz, éppen ez volt az az időszak, amikor csúcsra jártak a munka törvénykönyvének módosítása elleni tiltakozások, és még sokan amiatt dühöngtek, hogy a kormány az alkotmány hírhedt 49-3-as paragrafusának alkalmazásával erőltette át a szöveget a parlamenten. Azzal az eljárással egyébként, melyet ellenzékben a szocialisták „brutalitásnak”, „a demokrácia megcsúfolásának” neveztek.

Hogy a fenti eljárást a választók nagy része valóban „brutalitásként” érzékelte, azt az is mutatja, hogy a törvényszöveget a parlamenten áterőltető, a lakosság körében sokáig az államfőnél lényegesen népszerűbb Manuel Valls miniszterelnök megítélése is brutálisan megváltozott. A Yougov szerint az elmúlt hónapban nem kevesebb, mint nyolc pontot veszített népszerűségéből, amivel a benne bízó választók aránya 14 százalékra zsugorodott.

A Yougov a francia kormány megítélését is megmérte, ez az előző hónapban regisztrált adatokhoz képest öt százalékkal esett vissza, és 10 százalékon stabilizálódott. A csapnivaló eredmény abban is megmutatkozik, hogy a miniszteri látogatásokat rendre tüntetések kísérik. A legnagyobb ellenszenv amúgy a kormány legarrogánsabbnak tartott tagját, a gazdasági tárcát vezető és amúgy liberális politikát valló Manuel Macron-t övezi. Az államfői álmokat is melengető politikust az elmúlt napokban a rendőrségnek többször ki kellett menekítenie a munkalátogatásai alkalmával összegyűlt tüntetők köréből, hétfőn pedig egy Párizs közeli kisvárosban tojásokkal dobálták meg.

Egyes szakértők aggasztónak tartják, hogy a fenti felmérés szerint a jelenlegi társadalmi konfliktus a teljes politikai vezetésre kihat, a kormánypártiak mellett ugyanis az ellenzéki politikusok megítélése is romlott. Mindennek következtében emelkedik a határozatlanok aránya, akik nem tudják megmondani, mely pártra szavaznának, és akiknek egy jelentős része nem kizárt, hogy 2017-ben Marine Le Pen-ékkel fog próbálkozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×