Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Maradnak a britek az EU-ban?

Június huszonharmadikán dönti el a népszavazás, marad-e Nagy-Britannia az Európai Unióban, vagy sem. A kilépés hívei szerint másnap fellégezhetne az ország és megkezdhetné kereskedelmi tárgyalásait az egész világgal. A bentmaradás pártolói viszont arra figyelmeztetnek, hogy a kilépési procedúra bonyolult, eltarthat akár tíz évig is.

Az Európai Unióból még soha nem lépett ki egyetlen tagország sem. Az Unió elődje volt az Európai Gazdasági Közösség, és amikor a tagsággal rendelkező Dánia függetlenítette Grönlandot, a szigetországocska kormányzata népszavazást írt ki. A lakosság, a halászati jogok megvédése érdekében döntött úgy, hogy Grönland hagyja el a Közösséget. A szabályok szerint egy kilépővel két éven belül le kell bonyolítani a szerződések felbontásának a procedúráját, de ez olyan bonyolult folyamat, hogy bár ez esetben csak egy körülbelül negyvenezer lakosú kis országról volt szó, a két évet háromra kellett meghosszabbítani, hogy mindent elintézhessenek.

Erre emlékeztetnek most a brit uniós tagság megőrzésének hívei, figyelmeztetik az elszakadás, a Brexit pártolóit, hogy tévednek, ha azt hiszik: az unióra vonatkozó törvények kiiktatásával egyszeriben minden el lesz intézve. Nagy-Britannia nagy ország, a világ ötödik legerősebb gazdasága, immár ezer szál köti a huszonhét európai tagtársához és Brüsszelhez, ezeket szétszálazni hosszadalmas eljárásnak ígérkezik, a procedúra egy kormánymegbízásból készült előtanulmány szerint tíz évig is elhúzódhat. Ez alatt a legnehezebb lesz Nagy-Britannia számára az új gazdasági egyezmények létrehozása. Ráadásul 2017-ben Németországban és Franciaországban választások lesznek, ami tovább bonyolíthatja a helyzetet. Ilyen érvek hallatán ugrik be a még határozatlan brit szavazópolgár emlékezetébe az, amit a feltételek melletti bennmaradás mellett ágáló David Cameron miniszterelnök mondott, miszerint a kilépés "ugrás lenne a sötétbe."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×