Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
320.33
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Botrány a rendőri túlkapások ellen indított portál körül

Harcot hirdetett a francia belügyminiszter a Copwatch internetes portál ellen, amely egyre több rendőr fényképét, olykor beosztását, sőt otthoni címét is közli. A honlap egyik alapítója azt mondja, a rendőri túlkapások ellen akarnak küzdeni ezzel a módszerrel.

Az amerikai mintára létrehozott, szó szerinti fordításban Zsarufigyelő nevet viselő internetes oldal immár hetek óta borzolja a francia rendőrök kedélyeit, az ugyanis eddig mintegy száz közeg fényképét közölte a világhálón, melyeken akció közben, egyenruhában vagy éppen otthoni környezetben, civilként ábrázolja őket.

A belügyminiszter és több rendőrszakszervezet immár a bíróságtól kéri a fényképeket tartalmazó oldalak letiltását, az észak-franciaországi Lille-ben mintegy tucatnyi, magukat "állampolgárok egy csoportjaként" meghatározó kezdeményezők ugyanis azt ígérik, hogy valóságos adatbázist fognak létehozni a nevekből és a fényképekből.

"Célunk az, hogy amikor valakit rendőri erőszak ér, honlapunkon megtalálhassa az őt bántalmazó rendőr fényképét és feljelentést tehessen ellene" - nyilatkozta a France Info rádiónak a Copwatch egyik névtelenségbe burkolózó működtetője. A fényképeket, videófelvételeket elmondása szerint részben az utcán, rendőri beavatkozások közben készítik, de a közösségi hálókat is felhasználják, például úgy, hogy a Facebookon "barátságot" kötnek az azon jelen lévő rendőrökkel.

A francia médiának mostanra annyit sikerült kiderítenie, hogy a zsarufigyelők valószínűleg anarcho-libertárius fiatalok közül kerülnek ki, és ennek kapcsán egy, a Liberation című napilap által megszólaltatott szakértő úgy vélte, e kötődés legnagyobb hátránya az, hogy amint az a honlapon alkalmazott gyalázkodó hangnemből is megfigyelhető, az alapítók nem annyira a rendőri visszaélések felderítésére, hanem mindenféle rend és tekintély elvetésére törekszenek.

Michael Meyer szociológus a kezdeményezés hátulütőjének nevezte, hogy az felerősíti a bizalmatlanságot a lakosság és a rendőrség között. Szerinte a brit és a svájci tapasztalatok azt mutatják, hogy a magukat megfigyelés alatt tudó rendőrök egy-egy beavatkozás közben immár nem kísérleteznek békéltetéssel, hanem szigorúan az elírásokhoz tartják magukat, ami a frontok megkeményedéséhez vezet.

Mindehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy az interneten megbélyegzett rendőrök immár saját és családjuk biztonsága miatt is aggódnak. Egy 45 éves francia nyomozó például a napokban azért tett feljelentést a honlap ellen, mert postaládájában élestöltényt talált néhány nappal azután, hogy fényképe egy lejárató szöveg kíséretében megjelent a Copwatch-on.

A francia belügyminiszter szerint az eljárás rendkívül veszélyes a rendőrökre nézve, egy szakszervezeti vezető pedig egyenesen úgy véli: a zsarufigyelők valójában gyűlöletet keltenek a hatóságok ellen. A rendhagyó ügyet szerdán vizsgálja a párizsi büntetőbíróság.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×