Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
319.89
bux:
144298.57
2026. július 23. csütörtök Lenke

Dőzsölnek a francia képviselők

Válságos időkben is aranyéletük van a francia szenátoroknak - erre a következtetésre jutottak egy, a napokban megjelenő könyv szerzői. "A köztársaság szuper-kiváltságosai" címet viselő mű szerint a 343 fős felsőház tagjai, illetve az intézmény által alkalmazott dolgozók kifejezetten keveset, a törvényben megszabott heti 35 óra helyett 32-t dolgoznak.

A francia közvélemény kedélyeit már évek óta borzolja, hogy a szenátorok, pártállástól függetlenül, nem csak elképesztő fizetéseket vesznek fel, de közönséges halandók számára csaknem elképzelhetetlen előnyöket is élveznek. A kérdés, amint az a két újságíró által jegyzett könyvből kiderül, azért is fontos, mert a szenátus azon ritka intézmények egyike, amelynek működését az Állami Számvevőszék nem ellenőrizheti.

A honatyák ezt a "külső beavatkozást" a hatalmi ágak megosztási elvére való hivatkozással utasítják el, ami lehetővé teszi számukra, hogy az éves szinten rendelkezésükre álló 330 millió eurós büdzsét, a szerzők megfogalmazával élve, a legnagyobb homály közepette költsék el.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy egy szenátor átlagos havi javadalmazása nettó 11.500 eurót, mai árfolyamon 3,2 millió forintot tesz ki, a mostani könyvből az is kiderül, hogy ennek az összegnek a fele az adójukból leírható, mert költségtérítésnek számít. Az intézmény 1260 alkalmazottjának havi keresete egyébként 2300 és 20 ezer euró között változik, és a szenátuson belül dúló demokratizmusra utal, hogy a ledolgozott heti 32 óra mellett mindenkinek - a takarítónőket, a sofőröket és a kertészeket is beleértve - jár az éjszakai illetmény.

Az is új információ, hogy a szenátoroknak évente közel négyhavi szabadság jár, illetve hogy havi ezer eurós úgynevezett informatikai illetményt is felvhetnek. A konkrét jutatásokon túl a kedvezmények rendszere is irigylésreméltó: túl azon, hogy ingyen vehetik igénybe a francia tömegközlekedést, a vasutat és az Air France szolgáltatásait, az ingatlanhitelekhez is alacsonyabb kamatokért juthatnak hozzá, a nyugdíjrenszerük pedig maga a Kánaán. Egyetlen hat éves mandátum után havi 1800 eurós, azaz több mint félmillió forintnak megfelelő nyugdíj illeti meg őket, és ez az összeg 15 éves szenátorkodás után négyezer euróra emelkedik.

A múlt heti elektori választásokat követően a szenátusban immár baloldali többség van, és a testület hétvégén megválasztott új, szocialista elnöke az eddiginél nagyobb átláthatóságot ígért. Most sokak számára az a kérdés, hogy ez az ígéret vonatkozik-e majd a bérezésekre, illetve a kedvezmények rendszerére is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése során, a betéti ráta maradt 2,25 százalék. Bár a döntés maga nem okozott meglepetést a piacok számára, a befektetők kiemelt figyelemmel követik majd, hogy Christine Lagarde jegybankelnök milyen hangnemben értékeli az energiaárak gyors emelkedését és az inflációs kilátásokat. Bár elemzők szerint Lagarde maradhat az adatfüggő üzemmód és az el nem köteleződés narratívája mellett, a sajtótájékoztatón akár a jövőbeli kamatemelés(ek)kel kapcsolatban is elhangozhat pár utalás. Az eseményről szokás szerint ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×