Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
319.26
bux:
144552.65
2026. július 23. csütörtök Lenke

Kaphat-e még pénzt Athén?

Fontos lesz a mai nap Görögország számára, mert a kedvezményes hiteleket jóváhagyó "trojka" illetékesei azt vizsgálják majd, megkaphatja-e Athén első mentőcsomagja utolsó részletét, amelyet a fizetések folyósítására fordíthat.

Az utcákon újra megjelentek a tüntetők, miután a görög parlament elfogadta a sokat bírált, és 2014-ig hatályos ingatlanadót. A szigorú rendelkezés szerint a villanyszámlával együtt kiszámlázott adót meg nem fizetők áram nélkül maradhatnak. Emellett 150 ezer közalkalmazottat bocsátanak el, és négy százalékkal csökkentik a nyugdíjakat egy korábbi, 10 százalékos csökkentés után.

Az athéni kormány ezzel is próbálja bizonyítani a külvilág, főként az IMF, a Európai Unió és az Európai Központi Bank felé, hogy komoly lépéseket tesz a súlyos költségvetési hiány csökkentésére, amely az egész eurózónára fenyegetést jelent.

A három intézmény képviselői, a "trojka" tagjai ma ismét vizsgálódnak, hogy Athén megszorító lépései elegendők-e ahhoz, hogy a számára megszavazott mentőalapból megkapja az újabb, nyolc milliárd eurós részletet. A pénz folyósításáról csak októberben döntenek az eurózóna kormányai.

A görög kormány korábban írásos garanciát vállalt a takarékossági reformok végrehajtására - mert ez volt a trojka vizitjének egyik előfeltétele. Az általuk követelt megszorítások és adóemelések nyomán, szerdán újabb sztrájkok voltak.

"Ahelyett, hogy jönnének-mennének, miért nem töltenek el egy hónapot egy görög nyugdíjassal vagy egy családapával, aztán mondják meg, humánusak-e a lépések" - mondta a Reutersnek egy középkorú légügyi alkalmazott. "A görög társadalom már nem képes több adót fizetni" - vallotta be Teodorosz Pangalosz miniszterelnök-helyettes.

Angela Merkel német kancellár arra utalt: ha az ellenőrök úgy találják, hogy a görög kormány még mindig nem teljesíti a feltételeket, akkor újratárgyalhatják a 109 milliárd eurós második görög mentőcsomagot. Merkelre nagy nyomás nehezedik, hogy keménynek mutassa magát Athénnel szemben. A Bundestag ma szavaz az Európai Pénzügyi Stabilitási Alap kiterjesztéséről, amely többek között német pénzből segítené ki a bajbajutott kormányokat, és előfordulhat, hogy Merkelnek az ellenzékre is szüksége lesz, hogy átmenjen a javaslat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×