Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
319.27
bux:
143084.35
2026. július 22. szerda Magdolna

Berlin elegánsan teljesíti a követelményt

A nemzetközi pénzpiac viharai ellenére a német pénzügyminiszter bizakodóan tekint a jövőbe, és úgy vélte, hogy az adóbevételek emelkedésének eredményeképpen a berlini kormánynak az idei államadósságot sikerült másfél százalékra szorítania.

Ezzel Berlin elegánsan teljesíti a valutaegységbe tömörült országokra vonatkozó követelményt, amelynek értelmében a költségvetési hiány nem lépheti túl a nemzeti össztermelés három százalékát. A pénzügyminiszter derűlátásának keményen ellentmond a mannheimi európai gazdaságkutató intézet most közzétett jelentése az üzleti hangulat alakulásáról.

A konjunktúra akadozása ellenére az adóbevétel a második negyedévben is töretlenül ívelt felfelé. A berlini pénzügyminisztérium kimutatása szerint júliusban már közel 10 százalékkal haladta meg a tavaly júliusi szintet. Így nem véletlen, hogy kormánykörök változatlanul három százalékos gazdaságnövekedésből indulnak ki.

Ezek után Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter kijelentette, hogy az államadósságot idén másfél százalékra fogják visszaszorítani, következésképpen Németország eleget tesz az euróövezetbe történt belépésekor vállalt kötelezettségének, és költségvetési hiánya nem haladja meg a nemzeti összetermelés három százalékát.

Schäuble a távolabbi jövőt is derűlátással ítélte meg, amikor úgy vélte, hogy Németországnak 2014-ben már teljesen kiegyensúlyozott költségvetése lesz. A nemzetközi pénzpiacon úrrá lett bizonytalansággal kapcsolatban a miniszter a nyugalom megőrzését ajánlotta.

Ezt máris erősen próbára teszi az európai gazdaságkutató intézet mannheimi központjában közzétett legfrissebb adata, amely szerint az üzleti hangulat aggasztóan romlott. A közgazdászok augusztusra közel 26 pontos eséssel számoltak, de a kedd délben nyilvánosságra hozott index csaknem 38 pontos zuhanásról tanúskodik.

Az egész Európai Unióra vonatkozó kilátásokat is sötéten ítélik meg a válaszadók, de uniós viszonylatban nem tartanak recessziótól. A mannheimi intézet vezetője a felmérés ismertetésekor rámutatott arra, hogy az index főleg az amerikai recessziótól való nagyfokú félelmet tükrözi, de szerepet játszik az euróövezet pénzügyi válságának elhúzódása is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×