Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
317.86
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

Forró őszre számíthatnak a német energiaipari konszernek

Zord idők elé néznek a nagy német energia-konszernek, miután a fukusimai atomkatasztrófa hatására a berlini kormán elrendelte a nukleáris erőművek fokozatos bezárását. Az eddig busás hasznot biztosító atomreaktorok lépcsőzetes megszüntetésének költségei is őket terhelik, ugyanakkor az újrahasznosítható energiaforrások kiépítése során is milliárdos befektetésekre kényszerülnek. Így nem jelentett különösebb meglepetést, hogy az E. ON konszern bejelentette három telephelyének bezárását.

Az E. ON konszern vezetősége eddig sem cáfolni, sem megerősíteni nem volt hajlandó a Spiegel hírmagazin jelentését, amely szerint a több mint 30 ezer alkalmazottat foglalkoztató energiaipari óriás nagyszabású leépítésre készül.

A Spiegel szerint az esseni cégközpontot, amelybe tavaly ősszel költöztették be az alkalmazottakat, rövidesen eladásra kínálják, de úgy tűnik, hasonló sors vár az E. ON müncheni és hannoveri központjára is. Ez magától értetődően több mint ezer személy elbocsátását vonja maga után, ami ellen az E. ON üzemi tanácsa máris tiltakozott.

A szakszervezetek a leépítési terv hivatalos bejelentéséig tartózkodó álláspontra helyezkedtek, de jelezték, hogy forró őszre számíthatnak az energiaipari konszernek, ha tényleg tömeges elbocsátásokra készülnek. A Spiegel tudósításában utal arra, hogy lényegében hasonló problémákkal küzd a további három német energiaipari konszern: az EnBW, a Vattenfall és az RWE is.

Tény, hogy az atomerőművek lépcsőzetes bezárására vonatkozó kormánydöntés fokozatosan megfosztja őket legfontosabb bevételi forrásuktól, ugyanakkor az alig egy éve kötött megállapodás kötelezi őket óriási összegű illeték megfizetésére az újrahasznosítható energiaforrások kiépítése érdekében.

Jelentős csapást mér rájuk a Norvégiával és Oroszországgal kötött földgázbehozatali szerződés, amelynek értelmében ma is emelt áron vásárolják a földgázt, de már alacsony áron kénytelenek tovább adni a fogyasztóknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×