Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
314.83
bux:
148286.71
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Jön az amerikai-kínai kereskedelmi háború?

Az amerikai kongresszusi képviselők nagy többséggel jóváhagyták azt a törvényt, amely megbünteti Kínát, amiért "alulértékeli" nemzeti valutáját. A jüant árfolyama kedvelt téma az amerikai politikusok körében, akik közül sokan azt mondják: Peking így amerikai munkahelyeket vett el.

Az amerikai törvényhozás a jüan árfolyamának emelésére akarja kényszeríteni Kínát most elfogadott törvényével. A jogszabály értelmében kereskedelmi szankciókat lehet bevezetni az olyan partnerekkel szemben, akik "manipulálják" valutájuk árfolyamát. Az olcsó jüan olcsó kínai exportot jelent, amit sok amerikai politikus úgy fordít le: olcsóbb Kínában gyártani, mint otthon, és így az elmúlt évtizedben kétmillió amerikai munkahely Ázsiába vándorolt.

A javaslat most a Szenátus elé kerül, de az csak a novemberi választások után foglalkozik majd vele. Ha a szenátorok, majd Barack Obama elnök is rábólint a törvényre, akkor a kínai termékeket büntető importvámmal sújthatják a jövőben.

A törvény nem említi Kínát név szerint, hanem az olyan országokat, amelyek jogtalan kereskedelmi előnyök érdekében manipulálják pénzük árfolyamát. Egyértelmű azonban, hogy a lépés ki ellen irányul. Washington azt szeretné, ha Peking engedné, hogy a jüan árfolyama szabadabban változhasson.

Egyes közgazdászok azt állítják, hogy a kínai pénz 40 százalékkal érne többet, ha szabad lenne az árfolyam. Az Obama-kormányzat hónapokon át ismételgette Kínának, elégedetlen a valuta-probléma miatt, úgy tűnik, a Kongresszus most elveszítette türelmét.

Kína a Kereskedelmi Világszervezet szabályainak megsértésével vádolta meg a képviselőket, de nem helyezett kilátásba ellenintézkedést.

A brazil pénzügyminiszter a napokban elismerte: a különböző országok csendes valutaháborút folytatnak, hogy fenntartsák versenyképességüket. Egyre több tőke és befektetés áramlik a gyorsan növekvő ázsiai és latin-amerikai országokba. Ha Kína nem lép a jüan ügyében, akkor ezek az államok is megpróbálhatják alacsonyan tartani saját valutájuk árfolyamát.

Kína azt mondta: Amerikában van a gond, az ottani kormány és a polgárok túl sok hitelt vesznek fel. Peking amiatt is tiltakozik, hogy az amerikaiak továbbra is tiltják a kínai csirkehús bevitelét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×