Infostart.hu
eur:
365.19
usd:
316.55
bux:
149738.85
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A német püspöki kar szerint Mixának vissza kell vonulni a közéletből

XVI: Benedek pápa annak a bizalmas dossziénak az alapján fogadta el Walter Mixa augsburgi püspök lemondását, amelyet a püspöki kar állított össze a főpapról - erősítette meg a testület szóvivője. A 69 éves Walter Mixát korábban azzal vádolták, hogy a hetvenes években, még egyszerű papként, bántalmazta a rá bízott fiatalokat. A szexuális bűncselekmények elkövetésének gyanúja akkor is felmerült, de az ügyben nyomozó ingolstadti államügyészség ezt a vádat bizonyítékok hiányában ejtette.

A főpap azt követően kérte felmentését, hogy több vád merült fel ellene még abból az időből, amikor plébánosként egy Ingolstadt környéki kisváros egyházi tulajdonban lévő árvaházának lelki vezetője volt. A rá bízott vagyon hűtlen kezelésével és a fiatalok durva fenyítésével kapcsolatos állítások tisztázására az ingolstadti államügyészség nyomozást folytat, de annyit máris megállapított, hogy alaptalan a szexuális bűncselekmények gyanúja.

A vádak tagadása során Mixa ismételten ellentmondásokba keveredett, majd úgy döntött, hogy felmentését kéri a pápától. Ennek elfogadása után azonban váratlanul visszaköltözött az augsburgi püspöki palotába, és nyilatkozatban állította, hogy a püspöki kar nyomására mondott le, és felmentésének revízióját kéri a Vatikántól.

A német püspöki kar ezt követően erősítette meg, hogy saját vizsgálatára alapuló dossziét állított össze Walter Mixáról. Ebben egyebek között a főpap alkoholproblémái és fiatal papoknak tett szexuális ajánlatai szerepelnek. A dosszié tartalmazza azt a megállapítást is, hogy a 69 éves Walter Mixa tudatvesztéssel is küzd, ezért minden ok megvan arra, hogy végérvényesen visszavonuljon a közéletből.

Walter Mixát 2005 júliusában XVI. Benedek pápa nevezte ki Augsburg püspökévé, bár múltjával kapcsolatban már akkor kételyek merültek fel. Mixa ügye már hetek óta a közérdeklődés homlokterében áll, és tovább csorbítja a katolikus egyház tekintélyét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: hamarosan szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: hamarosan szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×