Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
316.15
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Nyugtalan nyilatkozat a pozsonyi parlamentben

Határozatot fogadott el mai rendkívüli ülésén a magyar állampolgársági törvény tervezett módosításával összefüggésben a szlovák parlament. A dokumentum szerint Európa békéje, stabilitása múlik azon, hogy Magyarország ne tehessen egyoldalú lépéseket a Szlovákia területén élő magyar kisebbség érdekében.

Több mint négy órás, parázs vita után, 113 szavazattal fogadta el a törvényhozás a szlovák parlement nyilakozatát, tehát teljes volt az egyetértés a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között.

A határozat kimondja: a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa mélységes nyugtalanságának ad hangot a Magyar Köztársaság Országgyűlésének azon igyekezete miatt, hogy az módosítani kívánja az állampolgárságról szóló törvényt a célból, hogy a Szlovák Köztársaság állampolgárainak lehetővé tegye a kettős állampolgárságot.

A szlovák parlament arra figyelmeztet, hogy a magyar Országgyűlés egyoldalú lépése komoly kétségeket támaszt a nemzetközi jog tiszteletben tartásával, a nemzetközi intézmények ajánlásainak és az Európai Unió értékeinek megtartásával szemben.

Szlovákia elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése bármiféle jogszabályt fogadjon el, amely a Szlovák Köztársaság állampolgárait is érinti.

Teszik ezt anélkül, hogy e jogszabályt a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság közötti jószomszédi viszonyról és baráti együttműködésről szóló szerződés értelmében a Szlovák Köztársaság vezető politikai képviselőivel egyeztették volna.

A szlovák parlament óva int az 1920-as Trianoni Békeszerződés és Európa háború utáni területi felosztásának újbóli megkérdőjelezésétől - áll a pozsonyi törvényhozás határozatában.

Az indoklás szerint Európa békéje, stabilitása múlik azon, hogy Magyarország ne tehessen egyoldalú lépéseket a Szlovákia területén élő magyar kisebbség érdekében.

Továbbá, párhuzamosan a trianoni szerződéssel, ne fogalmazhasson meg olyan megállapításokat, amelyek a háború utáni területi elrendezést, az azóta kialakult értékrendet sérthetik, vagy megkérdőjelezhetik.

A szlovák parlament magyar Országgyűlésnek címzett felszólítását pedig azzal indokolják, hogy mivel exterritoriális törvény készül Budapesten, Pozsonynak az alapszerződés biztosítja a beleszólási jogot.

Ezen az alapon Pozsony elvi egyet nem értését és elutasítását fejezi ki a magyar állampolgársági törvény módosítása miatt, és törvényi ellenlépéseket helyez kilátásba.

Az indulatoktól sem mentes vitában minden szlovák párt- az ellenzékiek is elitélték a kettős állampolgárságról szóló magyar jogszabályt.

Robert Fico kormányfő felszólította Orbán Viktort, hogy állítsa le a törvényalkotási folyamatot, és üljön tárgyalóasztalhoz Pozsonnyal. Mint mondta, ami ma zajlik Magyarországon az életveszélyes Szlovákia számára.

Csáky Pál az MKP elnöke felszólásában jelezte, hogy az MKP képviselői közül többen is kérni fogják a magyar állampolgárságot, de a szlovákról nem mondanak el.

Ezután a magyar képviselők elhagyták a tanácstermet, mivel - mint Csáky mondta - nem látnak szándékot a normális párbeszédre.

A szavazás után félbeszakították az ülést. A parlament elnöke pedig feladatul kapta, hogy tájékoztassa a magyar Országgyűlést a határozatról.

Amennyiben a magyar törvényhozás szerdán elfogadja az állampolgársági törvény módosítását, a szlovák parlament ismét összeül és megvitatja az ellenlépéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden új köztársasági elnököt választott az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként: Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke most már hivatalosan is államfő. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×