Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
316.25
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Egyedül is kimászott a gödörből a Ford

Négy év után ismét nyereséges a Ford autógyártó cég. Míg két másik nagy amerikai versenytársa, a Chrysler és a General Motors majdnem csődbe ment, a Ford saját erejéből próbálta átvészelni a válságot.

2008 és 2009 az amerikai autóipar hanyatlásának híreitől volt hangos. A munkahelyeiket elvesztő fogyasztók felhagytak az autóvásárlással, akinek még volt pénze, az pedig kisebb fogyasztású kocsit akart a bizonytalan jövő miatt.

A detroiti hármak néven ismert gyártók közül a Chrysler és a General Motors többször a tönk szélére került, és hónapokon át nem volt világos, kimenti őket-e az amerikai állam. Végül a Washington dollár milliárdokat pumpált beléjük, sőt, egyikükben résztulajdonossá vált.

A krízis a Fordot is megtépázta, de a cég elkerülte azt, hogy például General Motorshoz hasonlóan csődvédelmet kérjen. A most kiadott tavalyi adatok szerint pedig 2009 volt az első év, amelyet nyereséggel zárt. A közel hárommilliárd dolláros profitot úgy érte el, hogy az amerikai kontinensen és Európában a válság ellenére növelni tudta eladásait.

Alan Mulally vezérigazgató elismerte, hogy továbbra is fennállnak még veszélyek. Például a Ford kínai üzemében le kellett állítani egy teherautó gyártását. Az ok: a gázpedálokat ugyanaz a beszállító gyártja, mint a pedál problémája miatt visszahívott Toyota modellekben. Ennek nyomán - és a jó pénzügyi hírek ellenére - csökkent a Ford-papírok értéke.

Mindennek ellenére a cég teljesítménye figyelemre méltó, különösen azért, mert amikor 2006-ban elkezdtek gyülekezni a viharfelhők, a vállalatot még a három nagy gyártó közül a leggyengébbnek tartották. A tavalyi év négy negyedévéből háromban már nyereséget termelt vállalat.

Autóipari elemzők ugyanakkor figyelmeztetnek: a cégnek autóhitel ága segítségével sikerült profitot termelnie. 2010-ben azonban már arra számítanak, hogy a gazdasági növekedés, az alacsonyabb költségek, és a várhatóan magasabb eladási árak miatt tovább növekszik a cég nyeresége. A 2005-ös eladási szintet azonban még nem sikerül elérni. A válság előtti évben 15 millió autót adott el a vállalat, az idén várhatóan ennél két és fél millióval kevesebbet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×