Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
325.2
bux:
144021.2
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Kivesézik a Balatont

A Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) XI. Vándorgyűlésén, Kaposváron mutatták be pénteken annak az uniós projektnek az eddigi eredményeit, amelyben természettudományi, társadalomtudományi és folyamatmérnöki kutatócsoportok közösen vizsgálják a Balaton vízminőségét, természetvédelmét és környezetgazdálkodását.

Az unió által mintegy 400 millió forinttal támogatott, 2015 január végéig tartó, a Kaposvári Egyetemen zajló balatoni kutatóprogramban eddig egyebek közt felmérték a Balaton környéki tájértékeket, vizsgálták a térségben élők és vállalkozók környezettudatosságát, valamint a közeli halastavak környezeti hatásait.

A Kaposvári Egyetem Balaton Kutatóintézete 2011. december 1-jén alakult. A kutatóintézeten belül, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetével együttműködve 2012. október 1-én indult "Az emberi tevékenység környezeti hatása, valamint az ezekkel összefüggő társadalmi konfliktusok komplex vizsgálata egy sekély vizű tóhoz tartozó érzékeny földrajzi terület példáján" című projekt. Ebben konzorciumi partner a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja. A célja a Balaton térségének kutatása alapján olyan általánosított modell kidolgozása, amely alkalmazható más, hasonló természeti és társadalmi-gazdasági-kulturális adottságokkal rendelkező területek tanulmányozására és fenntartható környezeti menedzselésére is.

A Kaposvári Egyetemen tartott MRTT Vándorgyűlés tudományos vitaülésein a Balaton Kutatóintézet tíz munkatársa tartott előadásokat az eddigi kutatási eredményekről. Egyebek közt vizsgálták a Balatonnal közvetett összeköttetésben lévő halastavak környezeti hatásait. Ennek során megállapították, hogy a halastavakról a tenyészidőszakban elfolyó és a halastavak lecsapolásakor kibocsátott víz számottevő környezeti terhelést nem okoz, viszont a halastavak lecsapolása során elfolyó vízzel a környezetvédelmi határértékeket meghaladó szerves anyag távozik.

A Balaton környéki, parti és távolabbi települések értékeinek felmérése során több mint 160 olyan objektumot - egyebek között síremlékeket, templomokat - jegyeztek fel, amelyek egyedi tájértékeknek minősülnek. A környezettudatosságot 500 fős lakossági és 100 fős kis- és középvállalkozókkal készített közvetlen megkérdezéssel mérték. A kérdőívek elemzéséből egyértelműen kitűnt, a közösségi értékhez kötődő lakosok környezettudatosabbak. Az adatokat, illetve az eredményeket olyan informatikai módszerekkel dolgozták fel, amelyek a jövőben számítógépes szimuláción alapuló döntés-támogatást tesznek lehetővé nemcsak a Balaton térségében, hanem bármely más hasonló adottságú, érzékenységű természeti területen is.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×