Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Pixabay

Fontos gyógyszeripari területen nő Magyarország lemaradása

Egyre kevesebb klinikai gyógyszervizsgálatot végeznek Magyarországon, holott eddig ebben az élmezőnyben jártunk. A gazdasági hatása mellett a betegek számára is nagyon fontos lenne.

Magyarország a élmezőnyben járt a klinikai gyógyszervizsgálatok terén, azonban folyamatosan csökken a számuk – írja az Economx. Ugyan hazánk továbbra is ott van a világranglista legjobb 10 helyezettje között, ám ezt a pozíciót meg is kellene tartani, ugyanis a szegmens közel 100 milliárd forintot hoz évente a gazdaságnak.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója, Szalóki Katalin egy háttérbeszélgetésen elmondta, a gazdasági okok mellett a betegeknek is nagyon fontosak a klinikai gyógyszervizsgálatok.

„A klinikai vizsgálat a betegek szempontjából a legfontosabb, hiszen olyan gyógyszerekhez, terápiákhoz jutnak hozzá, amihez más módon csak évekkel később lenne lehetőségük” – mondta. Emellett aggasztó adatokat is közölt a vizsgálati számok csökkenéséről, amit egy tanulmány is megerősített.

„Az látszik, hogy a klinikai vizsgálatokba 2015 és 2023 között több mint 90 ezer magyar beteget vontak be, ám számuk az elmúlt években folyamatosan csökkent. Így 2023-ban közel ötezer beteg vehetett részt folyamatban lévő klinikai vizsgálatokban, míg 2020-ban még 14 ezer betegről volt szó” – fogalmazott az igazgató.

Címlapról ajánljuk
Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×