Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.97
bux:
144659.63
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pexels

Ismert, hány gyerek nevelkedik ma egyszülős családban

Március 21. az egyszülős családok napja.

Magyarországon ma több mint félmillió – 24 évesnél fiatalabb - gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma több mint 341 000, őket ünneplik március 21-én, az egyszülős családok napján.

Az Egyszülős Központ pénteken közleményében azt írta: az egyszülős családok különböző élethelyzetekből jönnek létre: vannak, akik válás után maradnak egyedül a gyermekükkel, sokan maradnak özvegyen, miután elvesztették társukat és minden tizedik kisbaba már úgy születik, hogy nincs mellette az édesapja.

Az egyszülős családok 80 százalékában az édesanya tölti be a családfő szerepét, de

több mint 64 ezer családban az édesapa neveli egyedül a gyermekét

- tették hozzá.

Úgy folytatták, hogy az egyszülős családokban magasabb a sérült gyermeket nevelők aránya, és jóval nagyobb a szegénységi kockázat, mint a kétszülős családoknál.

Kiemelték, hogy az ő segítségükre és támogatásukra jött létre az Egyszülős Központ csaknem 7 éve, az azóta eltelt időben több mint 33 ezer családnak segítettek: mintegy húszezer szülő és gyerek nyaralását, táborozását szervezték meg, sok ezer családnak adtak élelmiszercsomagot, tisztítószercsomagot, laptopot, lakhatási támogatást és szemüveg-támogatást.

Közölték azt is, hogy az idei egyszülős családok napján az egyedülálló szülők munkájának elismeréseként hirdeti meg az Egyszülős Központ a Páratlan Szülő-díj pályázatát.

Az elismerést idén is több kategóriában ítélik oda, a 6. Páratlan Szülő-díj minden kategóriájának nyertesét 145 000 forint pénzdíjjal jutalmazzák - írták.

Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×