Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
323.13
bux:
148784.68
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Unsplash.com

A gyerekek agyára ment a Covid – és ez komoly

Főként a lányok agya öregedett az átlagosnál gyorsabban a pandémia idején.

Az eddigi kutatások már rámutattak, hogy a koronavírus-járvány és a lezárások jelentős hatással voltak a tinédzserek mentális egészségére és szociális életére. Egy új tanulmány szerint a nagyfokú stresszhatás miatt egyes serdülők agya a szokásosnál gyorsabban öregedett a világjárvány alatt: a lányok agya átlagosan 4,2 évvel, a fiúké pedig 1,4 évvel öregedett gyorsabban – írja a CNN alapján a Portfolio.

Ez az első olyan tanulmány amely a korábbi serdülők agyi öregedését vizsgáló kutatásokkal ellentétben nemekre is lebontja az eredményeket. A kutatók 130, 12-20 év közötti résztvevő agyát vizsgálták MRI-vel a járvány előtt és után, Washington államban. A tudósok – a Covid-járványról mit sem sejtve – 2018-ban készítettek először felvételeket a résztvevők agyáról, ami után 2020-ban szerették volna újra megvizsgálni a tinédzsereket, de a közben berobbanó koronavírus-járvány miatt 3-4 évvel el kellett halasztaniuk a második mintavételt.

A serdülőkorban sok társadalmi hatás éri az embereket és jelentős érzelmi fejlődésen mennek át a fiatalok. Az agy külső részét alkotó agykéreg vastagsága természetes módon gyermekkorban éri el a csúcspontját, majd serdülőkortól kezdve, életünk végéig folyamatosan csökken. Ez a folyamat okozza az emberi agy öregedését. A kutatók a vizsgálatok során a lányok esetében sokkal jelentősebb agykéreg-vékonyodást figyeltek meg, mint a fiúk körében.

A lányoknál 30 agyi régióban, míg a fiúknál csupán két régióban gyorsult fel az agykéreg elvékonyodása a világjárvány alatt, a számítások alapján normálisnak tartott tempóhoz képest. A tanulmány szerint a lányoknál a leginkább érintett régiók a szociális kognitív funkciókhoz (például arcok felismerése, érzelmek feldolgozása) kapcsolódnak, míg a fiúknál a látómezőben lévő tárgyak feldolgozásáért felelős területeken mutattak ki változást.

A kutatók szerint az eredmények a "stresszgyorsulási hipotézis" jelenségével magyarázhatók, amely szerint a magas stresszhatás felgyorsíthatja az agy érését.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×