Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.76
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Heart surrounded by man and womans hand
Nyitókép: takasuu/Getty Images

Egy űrhajszárítónak nevezett eszköz hosszabbíthatja meg egyesek életét

Egyes egészségügyi beavatkozások során hanghullámokkal kezelik a szöveteket, és ezzel hosszútávú eredmények is elérhetők.

Szívrohamot kapott betegeket vetett alá speciális kezelésnek egy osztrák tudóscsapat.

Az osztrák Innsbrucki Orvostudományi Egyetem kutatói azzal próbálkoztak, hogy hanghullámok segítségével gyógyítsák a sérült szívizmot, röviddel a koszorúér-műtét után. A kutatók ehhez egy „űrhajszárító” néven emlegetett eszközt használtak - írta a hvg.hu. A körülbelül 10 percig tartó eljárás célja, hogy serkentse az új erek növekedését a szívroham után sérült vagy heges területen. A BBC összeállítása szerint hasonló technikát alkalmaznak már a gyógyítás más területén: hanghullámokkal kezelik például a sérült inakat, szalagokat, valamint az erekciós zavarokat is.

A European Heart Journal című tudományos lapban megjelent publikáció szerint az osztrák szakemberek összesen 63 beteget vontak be a kutatásukba. A betegek felét hanghullámokkal kezelték általános érzéstelenítés mellett, míg a többiek "álkezelést" kaptak. Egy évvel a kísérlet elvégzése után a szív által pumpált, oxigénnel teli vér mennyisége az első csoport esetében 11,3 százalékkal, míg a kontrollcsoport esetében 6,3 százalékkal nőtt.

A hanghullámokkal kezelt betegek többet tudtak pihenés nélkül mozogni, és jobb életminőségről számoltak be, mint az "álkezelést" kapó társaik.

Johannes Holfeld, a kutatás vezetője szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezek a betegek képesek akár a kutyasétáltatásra, akár arra, hogy elsétáljanak bevásárolni. A szakember szerint ezek az emberek tovább élhetnek és kevesebb kórházi kezelésre szorulnak majd.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×