Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: NASA/JPL-Caltech

Évekig nem láthatunk majd olyasmit az égen, mint most

December elsején földközelbe ér a Mars, ezért egész hónapban az évtized legszebb, legfényesebb és legnagyobb Marsában gyönyörködhetünk – ígéri a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Johannes Kepler munkássága óta ismert, hogy a bolygók ellipszis alakú, vagyis kissé tojásdad pályán keringenek. Leginkább a Mars pályája tér el a kör alaktól, és néha igen közel kerül a Naphoz, néha pedig jóval távolabb (a távolságokat itt százmillió kilométerekben kell érteni). Amikor a Földdel találkozik, akkor sem mindegy, hogy a pályájának napközeli vagy naptávoli pontján van-e épp – mondta az InfoRádióban Szabó Olivér Norton bemutató csillagász, a Svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársa.

A Mars nagyjából másfélszer messzebb kering, mint a Föld, és ezért a két égitest közelsége nagyon ingadozhat, mintegy 60 és 100 millió kilométer között.

Idén december 1-jén 84 millió kilométerre lesz tőlünk a Mars, ami nemcsak 2022-ben, hanem az egész évtizedben is a legközelebbinek számít.

Ugyanis ahogyan telnek majd az évek, mindig egy olyan ponton látjuk majd Földhöz közelinek a Marsot, amikor a naptól távol van, tehát emiatt tőlünk is távolabb lesz. Legközelebb 2031-ben lesz ennyire közel, akkor lehet majd ennyire fényesnek látni, mint most – mondta a szakember. (A bolygókat ugyanúgy fényesebbnek látjuk, ha közelebb vannak, mint ahogy egy felkapcsolt elemlámpát is fényesebbnek látunk hozzánk közelebb, mint a messzeségben.)

Ezekben a hetekben szabad szemmel is szép, feltűnő jelenség a Mars a tiszta éjszakai égbolton, sokkal fényesebb és látványosabb, mint máskor.

Ha megnéznénk, akkor a két fényes, éjjel látható égitest közül a narancssárgást keressük, ugyanis a másik fényes pont a fehéres-sárgás színben pompázó Jupiter

– segítette az eligazodást Szabó Olivér Norton.

A Mars közelsége miatt ráadásul most már kisebb távcsővel is több részletet fel lehet fedezni. Érdemes azonban ilyenkor lehetőség szerint a nagyobb, 10-15 centiméteres távcsöveket elővenni, mert azon keresztül nagyobbnak, részletesebbnek látható a Mars felszíne.

Akinek nincsen otthon távcsöve, vagy szeretne igazán nagy műszerekkel Marsot nézni, annak jó választás lehet a Svábhegyi Csillagvizsgáló felkeresése, ahol az éjszakai programok főszereplője egész novemberben és decemberben a Mars. Ebben a létesítményben vannak az ország legnagyobb, látogatók számára elérhető távcsövei, derült estéken azokkal mutatják be a vörös bolygót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×