Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
321.01
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Pixabay

Új kontinenssé válhat a Hold

Nagy tervek: európai űrhajóst küldenének a Holdra 2030-ig.

Az Európai Űrügynökség (ESA) vezetője még ebben az évtizedben európai űrhajóst akar a Holdra juttatni. Josef Aschbacher szerint ennek szimbolikus jelentősége lenne.

Az ESA vezetője Párizsban arról beszélt: hisz benne, hogy ez a cél elérhető. Mint mondta: arra számít, hogy a Hold a jövőben egy új gazdasági területté, új kontinenssé válhat.

Az európai Hold-küldetésről azonban még nincsenek konkrét tervek, ezzel kapcsolatban az amerikai űrhivatallal tárgyal az ESA.

A NASA az Artemis-misszióval 2025-ig akar űrhajóst küldeni a Holdra, mintegy 50 évvel az után, hogy amerikai asztronauták először jártak ott. Az Apolló-missziók során 1969 és 1972 között hat alkalommal landoltak amerikai űrhajósok a Holdon.

Aschbacher hangsúlyozta, hogy az Artemis-küldetésben az ESA is nagy szerepet vállal. Ennek a projektnek a következő fázisában a NASA és az ESA a Hold körül keringő Gateway bázis létrehozásán dolgozik majd.

Természetesen más vállalatok is részt vesznek az Artemis-küldetésben, de jó látni, hogy a NASA megbízható partnerként támaszkodik Európára - emelte ki Aschbacher, hozzátéve: hogy "minden bizonnyal ez lehet a közös utunk a Holdra."

Korábbi híradások szerint a Gateway kisebb lesz a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásnál (ISS), és nem lesz állandóan lakott, azonban fontos szerepe lesz a Hold felszínére leszálló újabb emberes küldetésekben, a Hold körüli térségben gyűjtött tapasztalatokat pedig a szakemberek a jövő Mars-küldetéseiben is hasznosítani akarják. A csaknem 40 tonnásra tervezett űrállomáson a TRITEL sugárzásmérő magyar műszer is helyet kap.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×