87 éves korában elhunyt a Széchenyi-díjas magyar-amerikai pszichológus, a flow-élmény, vagyis egy nagyon összpontosított elmeállapot pszichológia koncepciójának megalkotója.
A tudós Facebook-oldalán jelent meg a hír: szerdán, 87 éves korában otthon, családja körében elhunyt Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus, a flow-elmélet atyja.
Fiuméban, Olaszországban született, de 1956-ban az Egyesült Államokba költözött, hogy pszichológussá válhasson - egy szállodában kereste meg a létfenntartáshoz valót. A Chicagói Egyetemen a művészi kreativitásról írta doktori dolgozatát.
Chicagói évtizedeit követően a Claremont egyetemen 2000-ben megalapította az Életminőségi Kutatóközpontot, itt oktatott egészen visszavonulásáig.
A tudós a flow koncepciójával kapcsolatos munkájáról ismert.
A Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, az MTA külső tagja, szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás.
A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Három fia közül kettő vele tart, költségeiket a kormányfő a saját pénzéből fizeti. Több találkozó is lesz, Magyar Péter pedig sajtótájékoztatót tart a Szent Péter téren a nap folyamán.
Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokra, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést és nemzetközi segítséget kérnek. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Cikkünk folyamatosan frissül.