Infostart.hu
eur:
366.23
usd:
321.84
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Nyitókép: Northwestern University

A szívre ültetik, majd felszívódik ez a pacemaker

Bár a pacemakerek már most is használhatók átmeneti időszakokra, a szakértők szerint ez nem problémamentes, ugyanis a bőr alá behelyezett vezetékek fertőzésveszélyt jelenthetnek. Ezt küszöböli ki az új fejlesztés - semmi vezeték.

Teniszütő-formájú, a szív felszínére beültetett, felszívódni képes pacemakert fejlesztettek ki amerikai tudósok - ismertette a The Guardian brit napilap.

A vezeték nélküli pacemakert, amely egy idő után felszívódik a páciens szervezetében, olyan betegek számára készítették, akiknek szívritmusát csak rövid ideig kell szabályozni.

Mióta 1958-ban az első pacemakert sikeresen beültették, páciensek millióinak életminőségét javította a ritmusszabályozó eszköz. Ám miközben vannak olyan betegek, akiknek folyamatosan szüksége van a pacemakerre, más esetekben csak időlegesen van rá szükség, napokra vagy hetekre, például nyitott szívműtétek után.

John A. Rogers, az illinoisi Északnyugati Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője a modellt bemutatva elmondta, hogy az új pacemakert olyan esetekben alkalmazzák, mikor egy kritikus időszak után a szívritmusszabályozásra nincs többé szükség.

Bár a pacemakerek már most is használhatók átmeneti időszakokra, a szakértők szerint ez nem problémamentes, ugyanis a bőr alá behelyezett vezetékek fertőzésveszélyt jelenthetnek. A külső tápegység és a vezérlőrendszer véletlenül elmozdulhat, és az eszköz eltávolításakor megsérülhet a szív.

A kutatók szerint az új, elemmentes pacemakert közvetlenül a szív felszínére lehet beültetni, és a szervezet felszívja, amikor már nincs rá szükség. Az eszköz - amely Rogers szerint körülbelül 100 dollárba (30 ezer forintba) kerül - vezetékmentes, a testen kívülről vezérelhető és programozható.

A Nature Biotechnology folyóiratban publikált tanulmányban Rogers és kollégái beszámoltak a vékony, rugalmas, kevesebb mint félgrammos eszköz kifejlesztéséről. Elkészítéséhez olyan anyagokat használtak - például magnéziumot, volfrámot, szilikont és biológiailag lebomló műanyagot, a tejsav-glikolsav kopolimert (PLGA) -, amelyek kompatibilisek az emberi szervezettel, és idővel képesek feloldódni és eltűnni.

Az apró teniszütőre hasonlító eszköz vezeték nélküli technológiával működik, amelyben a külső eszközről származó rádiófrekvenciát a pacemakerben lévő vevőegységbe küldik, ahol azt elektromos árammá alakulva szabályozza a szívműködést. Rogers megjegyezte, hogy hasonló technológiát alkalmaznak például az okostelefonok és az elektromos fogkefék vezeték nélküli töltésére.

A kutatók egerek és nyulak szívén tesztelték az eszközt, de emberi szívmetszeten, és élő kutyákban és patkányokban is kipróbálták.

A patkányokban az eszköz négy napig működött, és a két hét múlva elvégzett vizsgálatok azt mutatták, hogy az eszköz elkezdett feloldódni. Hét hét után pedig már nem volt látható a felvételeken.

A kutatócsoport közlése szerint az eszköz anyagának vastagságát úgy tudják beállítani, hogy a különböző igényekhez igazítsák működésének és lebomlásának időtartamát.

Rogers ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az eszközt emberen még nem próbálták ki, és az új implantátum alkalmazásának engedélyezése még évekig tarthat.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×