Infostart.hu
eur:
365.99
usd:
321.77
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Nyitókép: Pexels.com

Fatális tévhiteket oszlat el a kullancsokról az infektológus

Számos tévhit terjeng a kullancsokkal kapcsolatban, némelyik pedig a betegség megelőzése helyett éppen azt segíti elő, hogy fertőzést okozhasson a bőrbe fúródott vérszívó. A Lyme-kór ellen nincs védőoltás, a fertőző agyhártyagyulladást okozó vírus ellen védő vakcina azonban már egyéves kortól beadható, és rendkívül hatékony.

Egész Európában sok a kullancs, a balti államoktól Szlovéniáig terjed egy sáv, amely Magyarországot is érinti. Itthon inkább a nyugati országrészben, valamint az Északi-középhegységben vannak olyan területek, ahol könnyebben fertőződhet meg a természetjáró – mondta el az InfoRádióban Jelenik Zsuzsa.

A Budai Egészségközpont infektológusa több tévhitet is igyekezett eloszlatni: többek között azt, hogy a kullancs képes lenne ugrani. Az állat ugyanis az alacsony növényzeten él, és csak úgy kerülhet az emberre, ha elsodorjuk arról a felületről, ahol épp van. Hozzátette: annak, hogy hogyan vegyük ki a kullancsot, gyakorlatilag nincs jelentősége, inkább annak, hogy a kullancs bőrben való tartózkodása egyenesen arányos azzal, hogy előfordul-e fertőződés.

„Minél hosszabb ideig van bennünk a kullancs, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy fertőződjünk, de ez is sok, tehát 5-6 óra.”

Ha beszakad a feje, annak a fertőződés tekintetében pedig nincs is kockázata.

Annál inkább van rizikója, ha valaki olajjal, kölnivel vagy alkohollal masszírozza a vérszívó környékét, mert így nagyobb az esély arra, hogy a kullancs nyálából a kórokozó bekerüljön a bőrfelszín alá. Jelenik Zsuzsa szerint nem gyakoriak, de azért vannak súlyos esetek,

inkább a felnőttek körében okozhat például agyvelőgyulladást vagy részleges bénulást is a vírus.

Csak a kullancsencephalitis-vírus ellen van vakcina, ebből két egymást követő oltásra van szükség, utána viszont két héttel „abszolút” védettség nyerhető. Feltétel azonban, hogy az oltás előtt egy hónappal ne kerüljön kullancs az érintett személy szervezetébe – tette hozzá Jelenik Zsuzsa. Meg kell várni ugyanis, amíg a rövid lappangási idő vagy az esetleges fertőzés lezajlik.

Az oltást már egyéves kortól be lehet adatni, a vakcinát a családorvos írhatja fel receptre. Az oltóanyag teljesen biztonságos – hangsúlyozta a Budai Egészségközpont infektológusa. Vagyis

nyugodtan megkaphatja bármilyen korosztály, vagy bármilyen alapbetegségben szenvedő személy.

Sőt, az sem gond, ha valaki olyan gyógyszeres kezelést kap, ami esetleg az immunrendszerét gyengíti.

Hozzátette: az alapimmunizáláshoz egy harmadik oltás is tartozik, ezt 6-9 hónap múlva kell beadatni. Ezt követően 60 év alatt ötévente, 60 éves kor fölött pedig háromévente van szükség úgynevezett emlékeztető oltásra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×