Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Nyitókép: pexels

Újrafertőződés – Rossz hír az idősebb koronavírusosoknak

A 65 év fölötti emberek gyakrabban fertőződnek újra, mint a fiatalok – olvasható a Lancet szakfolyóiratban.

A Lancetben közölt tanulmány szerzőgárdájának tagjai úgy találták, hogy azok, akik átestek a koronavíruson, hat hónapig biztosan védettséget élveznek: a fél év elteltével végzett vizsgálatokon azt állapították meg, nincsen jele annak, hogy csökkent volna esetükben a védettség szintje. Azt találták azonban, hogy az újrafertőződöttek körében leginkább 65 év fölöttiek vannak – írja a CNN.

Az újrafertőződést négymillió ember körében vizsgálták: az első hullámban március és május közt, illetve a második hullámban szeptember és december közti megfertőződéseket vették számba. Több mint 11 ezer az első hullámban pozitívat tesztelő ember közül mindössze 72-en kapták el ismételten a betegséget. A kutatók úgy találták, hogy a

65 év fölötti korosztályban 47 százalékos a védelem az újrafertőződéssel szemben, míg a fiatalabbaknál ez 80 százalékos.

Megállapításuk nem váratlan, mivel az idősek immunrendszere gyengébben működik, mint a fiataloké: a kutatási eredmény arra mutat rá, hogy az idősebb generáció esetében fontos akkor is betartani az óvintézkedéseket, ha valaki már átesett a koronavíruson.

Amy Edwards fertőzőbetegség-szakértő szerint az idősebbek esetében tapasztalható visszaesés a védettségben nagyon komoly különbséget jelent.

"Azt gondolom, ez az eredmény megmutatja, miért fontos minden hatvan év fölöttit beoltani attól függetlenül, hogy átesett-e a megbetegedésen"

– mondta Edwards.

Rosemary Boyton és Daniel Altmann immunológusok szerint aggasztó, amit a kutatócsoport feltárt.

"Az újrafertőződéssel szembeni 80 százalékos védelem, amely mindössze 47 százalékra zuhan idősebb korban, aggasztóbb, mint a korábbi kutatások által bemutatott értékek. Ezek is megmutatják, hogy a koronavírussal szemben megszerzett természetes nyájimmunitás messze van tőlünk, ezért csak a globális, nagy hatékonyságú oltásokkal történő immunizálás jelenthet megoldást" – fogalmaztak.

A kutatók négymillió dánon elvégzett 10,6 millió koronavírusteszt eredményeiből dolgoztak. A kutatók úgy vélik, jó hír ebben a helyzetben is, hogy az mRNS-oltások erős védettséget tudnak kialakítani. A kutatás eredményeit ugyanakkor annak tudatában kell értékelni, hogy tavalyi adatokon alapszik, amikor még nem jelentek meg azok a variánsok, amelyek sokkal fertőzőbbek és képesek újrafertőződést is generálni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Vagyonok olvadnak el az autópiacon – Kiderült, mely modellek tartják legjobban az árukat

Vagyonok olvadnak el az autópiacon – Kiderült, mely modellek tartják legjobban az árukat

Hatalmas különbségek vannak abban, mennyit veszít az értékéből egy autó öt év alatt: egyes modellek alig kerülnek kevesebbe, mások eredeti értékének közel kétharmada eltűnik. Az iSeeCars felmérésében sportautók és hétköznapi modellek egyaránt bekerültek a legjobbak közé, miközben több drága luxusautó a lista végén található. A hajtásmódok összevetése is látványos eredményt hozott, a hibridek sokkal jobban őrzik az értéküket, mint a tisztán elektromos autók. Az eltérések mögött a kereslet mellett a gyártók árazása és a technológiai változások is szerepet játszhatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×