Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.86
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Young couple just moved into new empty apartment unpacking and cleaning - relocation
Nyitókép: Lordn/Getty Images

Balogh László az Otthon Startról: az eladók komolyan elgondolkodhatnak a négyzetméterárak csökkentésén

Országszerte négy eladó lakóingatlan-hirdetésből három megfelel az Otthon Start programban elérhető 3 százalékos kamatozású hitel feltételeinek, Budapesten azonban ez az arány jóval alacsonyabb, csak 41 százalék – derült ki az ingatlan.com felméréséből. Az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője az InfoRádióban elmondta: a fővárosi ingatlanállomány nagy részére nem lehet felvenni a kedvező kamatozású hitelt, ami pedig lényegesen csökkentheti az érdeklődést, illetve a keresletet a többi ingatlan iránt, vidéken ugyanakkor sokkal kedvezőbb a helyzet.

Az eladó lakások és házak kínálatát lefedő több mint 135 ezer ingatlanhirdetésből 102 ezer felel meg az Otthon Start konstrukció 3 százalékos feltételeinek – derült ki az ingatlan.com kimutatásából. Ez azt jelenti, hogy a portálon elérhető kínálat 75 százaléka, vagyis négyből három lakóingatlan jöhet szóba a programban érintett vevőjelöltek számára. A legfőbb kritériumok a következők:

  • maximum másfél millió forint lehet a négyzetméterár,
  • legfeljebb százmillió forintos lakásra,
  • illetve 150 millió forintos családi vagy ikerházra lehet igényelni a kedvezményes, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt.

Az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője az InfoRádióban elmondta: az Otthon Start programban foglalt feltételek „eléggé megengedőek”, a fent említetteken kívül fontos még tudni, hogy belterületi lakóingatlanokra és tanyákra lehet igényelni a 3 százalékos kamatozású hitelt. Balogh László hozzátette: az ingatlan.com oldalra külön szűrőt fejlesztettek a kamattámogatott hitel feltételeinek megfelelő ingatlanok könnyebb megtalálása érdekében.

Az adatokból az látszik, hogy a fővárosi ingatlanok közül az eladó lakások és házak mindössze 41 százaléka felel meg az Otthon Start kritériumainak, aminek az a fő oka, hogy Budapesten nagyon sok ingatlan értéke meghaladja a 100-150 millió forintos határt vagy a négyzetméteráruk magasabb másfél millió forintnál. A szakértő úgy fogalmazott, „ez némi gátat is szabhat a fővárosi hype-nak és az áremelkedésnek”, mert nem biztos, hogy minden ingatlan szóba jöhet azok számára, akik 3 százalékos hitellel vennének ingatlant. Ez pedig azt jelenti, hogy

a fővárosi ingatlanállomány nagy részére nem is lehet felvenni ezt a kedvező kamatozású hitelt, ami pedig lényegesen csökkentheti az érdeklődést, illetve a keresletet a többi ingatlan iránt.

Ugyanakkor a vidéki nagyvárosokban, vármegyeszékhelyeken – például Békéscsabán vagy Salgótarjánban – a kínálat csaknem 100 százaléka megfelel a kritériumoknak, míg az olyan városokban, mint Veszprém, Szombathely vagy Székesfehérvár, több mint 80 százalékos az arány.

A CSOK egyik korábbi verziójánál előfordult, hogy az eladók szinte azonnal átárazták az ajánlataikat, amikor meglátták, hogy a piacra ingyen pénz folyik be. A többség rövid időn belül árat emelt. Balogh László szerint ha az említett értékhatárok szélén „táncol” egy ingatlan, akkor akár egy fordított folyamat is bekövetkezhet.

Sok függ az adott lakás árától. Ha például valaki eddig 1 millió 450 ezer forintos négyzetméteráron kínált egy ingatlant, elképzelhető, hogy az Otthon Start hatására kicsit feljebb húzza az árat, viszont másfél millió forint felett Balogh László megfogalmazása szerint az eladók „kétszer is meggondolhatják, nem érné-e meg inkább az a lépés, hogy csökkentik az árat, mert így sokkal gyorsabban és sokkal könnyebben fognak vevőt találni az eladó lakásukra”.

A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az új lakások piacán már a fővárosban is elérte az 1 millió 600 ezer forintot az átlagos négyzetméterár, és ezen a piacon nagy változásokat hozhat, ha elindulnak a tervezett fejlesztések. Balogh László úgy értesült a piaci információkból, hogy

Budapesten 2026 végéig 4-5 ezer olyan ingatlan építése kezdődhet meg, amelyek megfelelnek majd a másfél milliós négyzetméterár korlátnak.

„Ha pedig a jövőben úgy alakul, hogy ilyen feltételek mellett lehet másfél millió forintos négyzetméteráron új ingatlant venni, vagy más áron használt lakást, akkor alighanem a vevők jelentős része elgondolkodik azon, hogy inkább új lakást vegyen ennyi pénzért” – magyarázta az ingatlan.com szakértője. Minden bizonnyal ezek az ingatlanok nem a Belvárosban vagy a belső kerületekben lesznek megtalálhatók, de Balogh László szerint ez a folyamat visszahathat a használt lakások áremelkedési tempójára is, méghozzá mérséklően.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a műszaki tartalmat átírják a másfél milliós négyzetméterárra azoknál a fejlesztéseknél, amelyeknél már elkészült az üzleti terv, és a beruházás bármikor elkezdődhet. Sok esetben ilyenkor már az építőanyagok is le vannak kötve az építkezéshez, így már nem lehet „last minute módosításokat” végezni. Ez inkább azoknál a projekteknél lehetséges, amelyeknél a tervezés elején járnak. „Valószínűleg nem olasz márványcsempét fognak burkolatként felhelyezni ezekben az ingatlanokban, hanem inkább jó ár-érték arányú műszaki tartalommal fogják felruházni ezeket a lakásokat. Ezeknél reális esély mutatkozik arra, hogy nagy számban induljanak meg fejlesztések az Otthon Start program feltételeinek megfelelően” – fejtegette a szakértő.

Emlékeztetett, hogy mintegy tíz évvel ezelőtt a kormány állami támogatással tízmillió forintos hitel felvételét tette lehetővé háromgyermekes családok részére új építésű lakás vásárlására, és a bejelentés után nem sokkal átlagosan éppen tízmillió forinttal nőttek az új lakások árai. Balogh László hozzátette: az azonban egy más konstrukció volt, mert akkor vissza nem térítendő támogatás került be az intézkedéscsomagba.

Az Otthon Start esetében viszont kamattámogatott hitel vehető fel, melynek keretében az adott összeget vissza kell fizetnie a vevőnek, igaz, kisebb kamattartalommal. „Ezt azért az eladók sokkal nehezebben tudják majd beépíteni az árakba, mert mindenki számára mást jelent, hogy kedvező feltételekkel tud ingatlant venni. Ezt nem lesz könnyű beárazni” – magyarázta az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×