Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.62
bux:
147474.24
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash

Különös ügy: több napja sodródhattak a Szajna vízben a holttestek

Négy holttestet találtak a Szajnában a Párizshoz közeli Choisy-le-Roi-ban. A férfi holttesteket néhány méterre egymástól találták meg, és már több napja a vízben lehettek – erősítette meg csütörtökön az ügyben vizsgálatot indító francia rendőrség a Le Parisien című napilap értesülését.

A rendőrséget szerdán délután riasztotta a Szajna mentén közlekedő elővárosi vasút (RER) egyik utasa, miután meglátta a holttesteket a folyóban.

A helyszínre érkező vízirendőrség először egy holttestet emelt ki a vízből, majd további hármat, amelyek néhány méterre voltak egymástól: az egyik körülbelül 50 méterre az elsőtől, a másik ágak közé szorult, a harmadik pedig a vízzel sodródott.

A négy áldozat már több napja a vízben volt. Hárman teljesen fel voltak öltözve, míg a negyedik nem viselt sem nadrágot, sem alsóneműt.

A holttesteket a párizsi igazságügyi-orvostani intézetbe szállították azonosításra és boncolásra.

Choisy-le-Roi polgármestere, Tonino Panetta a Le Parisiennek elmondta, hogy „a holttestek előrehaladott bomlásnak indultak”. Hozzátette, hogy „valószínűleg elég messziről sodródhattak ide”. A nyomozás egyelőre nem tárt fel bűncselekményre utaló nyomokat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén

Tisza-kormány: egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták, új vezető a légi közlekedés élén

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×