A sejtkutatás területén elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Az illetékes bizottság indoklása szerint a három tudós annak felfedezéséért részesül a legrangosabb tudományos elismerésben, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá.

A Nobel-bizottságnak adott telefonos interjújában Peter Ratcliffe azt mondta, kutatásaik kezdetén nem is sejtették, mennyire szerteágazó területet vizsgálnak. Tudósként azonban az a feladatuk, hogy ismereteket szerezzenek, ezeknek az ismereteknek pedig az a fokmérőjük, hogy helytállóak legyenek, előre szinte megjósolhatatlan, hogy a megszerzett tudásnak mekkora jelentősége lesz. Kezdetben ők sem sejtették, milyen fontos eredményeket érnek el.

A Nobel-díjat övező érdeklődésre utalva megjegyezte, kerüli a nyilvánosságot, nem vágyik a hírnévre. A díjátadót viszont várja. Peter Ratcliffe egyébiránt 2014-ben lovagi címet kapott II. Erzsébet brit uralkodótól tudományos eredményei elismeréseként.

Gregg Semenza, a tekintélyes Johns Hopkins Egyetem tudósa. Az intézmény elnöke, Ronald J. Daniels emlékezetes napnak nevezte a hétfőit, és azt mondta, rendkívül büszkék a kutató felfedezés iránti szenvedélyére, amely kiváló példája az iskola elkötelezettségére a jobb és emberségesebb világot teremtő új ismeretek megszerzésében.

Meglepő, hogy eddig nem kaptak

Az idei orvosi Nobel-díjjal egy alapfelfedezést, egy nagyon alapvető mechanizmus feltárását díjazták, amely az elmúlt 20-25 év egyik legnagyobb felfedezéseként teljesen átrajzolja a tudományos gondolkodást - mondta az a távirati irodának Mandl József akadémikus.

Kifejtette: az egész vérkeringés alapfunkciója, hogy táplálékot és oxigént vigyen a sejtekhez, ezért a sejtek alkalmazkodása két dologról szól: egyrészt, hogy a táplálékhiányhoz tudnak-e alkalmazkodni és olyankor mit csinálnak, másrészt hogy az oxigénhiányhoz tudnak-e alkalmazkodni és ezt hogyan teszik.

A most díjazott felfedezés az oxigénhiányhoz való alkalmazkodásról szól, ami a környezethez való alkalmazkodásnak egy alapmechanizmusa. "Ez egy nagyon alapvető kérdés, ami régóta foglalkoztatta a kutatótársadalmat" - mutatott rá az akadémikus, megjegyezve, hogy ezért sokan kicsit meglepőnek is találják, hogy milyen későn jött ez az alapvető felfedezés.

"Azt, hogy a metabolizmus képes alkalmazkodni az oxigénhiányhoz, régóta tudják, de azt, hogy ennek mi a mechanizmusa, nem tudták eddig, ezért ez egy alapfelfedezés" - magyarázta Mandl József.

Mint mondta, az oxigén alapvető fontossága közismert mindenki számára, aki élőlényekkel foglalkozik. Abban az esetben, ha egy élőlény optimális hatékonysággal akar energiát nyerni a környezetéből, ahhoz oxigén kell. Oxigén jelenlétében 16-18-szor több energiát képes a sejt kivonni a környezetéből, mint oxigén nélkül.

Az oxigénhez való hozzájutás lehetősége változhat, a sejtek képesek alkalmazkodni, tudják érzékelni, hogy elegendő vagy kevesebb az oxigén. Az alkalmazkodás hosszú távú alkalmazkodást jelent, átprogramozza a sejt a fehérjeszintézisét aszerint, hogy mennyi az oxigén. Ha kevés az oxigén, minden átalakul, így például az érképződés is, amely a keringést biztosítja. Ez a mechanizmus azért érdekes, mert nagyon sok nagy morbiditású betegségben - például a stroke, a szívinfarktus, a daganatok és vesebetegségek esetében - hypoxia, azaz oxigénhiányos állapot lép fel - emelte ki az akadémikus.

Azok, akik a Nobel-díjat kapják, felfedezték ezt a szabályozási utat, az élővilágban az egyik legfontosabb regulációs útvonalat, és így lehetővé tették, hogy a legtöbb betegségnél tudják vizsgálni ennek a mechanizmusnak a szerepét és befolyásolhatóságát a kutatók. "Ez egy elég egyszerű képletnek tűnik, de távolról sem az" - mondta Mandl József, hangsúlyozva, hogy a három tudós felfedezése alap dolog a normál állapot és számos betegség megértésében, és alap dolog az olyan szerek kutatásában, amelyek erre hatnak.

Jelen pillanatban elsősorban a daganatellenes terápiákban próbálják alkalmazni, például annak vizsgálata során, hogy miért van az, hogy egyes daganatok rezisztensek a kemoterápiára.