Infostart.hu
eur:
380.79
usd:
322.16
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Wikipédia/J.M.Garg

Ritkán látott állatok jelentek meg Magyarországon

A 2019. évi, eddig rendkívül száraz tavasz során, több ritka madárvendég is felbukkant a Bükkalja vizeinél.

Ezek ritka állatok egyike volt a citrombillegető (Motacilla citreola), mely 2019. április 12-én került szem elé a Hórvölgyi-víztározónál.

E faj egyedét először 1989. május 6-án figyelték meg Magyarországon. A Bükk térségében az első – és mostanáig az egyetlen – észlelés 2007. április 29-én történt, ugyanennél a víztározónál

- számolt be a ritka esetről a Bükki Nemzeti Park honlapja.

A faj jelenleg hazánkban még meglehetősen ritka és kisszámú, de egyre rendszeresebb – elsősorban tavaszi – átvonuló. Státusza azonban rövidesen megváltozhat,

átvonulóból fészkelő madár lehet,

amellett, hogy egyes példányok továbbra is csak migrációjuk idején mutatkoznak majd országunkban, ugyanis ez a billegető faj folyamatosan terjeszkedik Kelet-Európa felől Közép-, illetve Nyugat-Európa irányába, és napjainkra mint fészkelő, már elérte Németországot, Ausztriát és Svájcot is, azaz „előőrsei” már túljutottak rajtunk.

Hozzánk legközelebb Szlovákiában és Ausztriában költ, (egyelőre még mindössze egy-két párban), de könnyű megjósolni, hogy a fészkelők száma tovább fog nőni az említett térségben, és hazánkban is meg fog telepedni e faj a közeljövőben.

Milyen madár?

E nagyjából verébnagyságú, de sokkal nyúlánkabb, hosszabb lábú madár – a többi billegetőhöz hasonlóan – onnan kapta a nevét, hogy hosszú faroktollait a talajon (vagy a sekély vízben) történő haladása közben folyamatosan le-fel mozgatja, billegeti.

A „citrom” előtag a nászruhás hímek élénk citromsárga színére utal, mely az alsótest nagy részén, a fejen és a nyakon figyelhető meg, és már messziről beazonosíthatóvá teszi a fajt.

A nyak hátoldalán a sárga színt feketés gallér határolja. A tojók nem ennyire feltűnő színezetűek, többé-kevésbé hasonlítanak a többi hazai billegető faj tojóira és fiataljaira, ill. nyugalmi ruhás egyedeire.

A citrombillegető általában nedves területeket, vízközeli élőhelyeket választ költésre, és szezonális mozgalmai (vonulása, kóborlása) során, valamint dél-kelet ázsiai telelő helyén is ragaszkodik ezekhez. Táplálkozása is vízhez köti, ugyanis folyók, tavak iszapos partszegélyén, vagy a néhány centiméter mély vízbe gázolva gyűjti gyors mozdulatokkal apró, vízi gerinctelenekből álló táplálékát.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×