Infostart.hu
eur:
356.14
usd:
312.63
bux:
140851.81
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Meglehet az Alzheimer-kór egyik oka

Ígéretes eredményt hozott a londoni Imperial College állatkísérlete az Alzheimer-kór gyógyításában. Az eljárás részleteiről Hangya Balázs agykutató, az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetének munkatársa beszélt az InfoRádióban.

Az Alzheimer-kórban megjelenő összeállt fehérjekomplexumok a sejtek közötti térben is megjelennek és fokozatosan nő a mennyiségük. Az Alzheimer-kór egyik vezető elmélete, az amiloid-hipotézis arra épül, hogy az így kialakuló, úgynevezett amiloid-béta plakkok szerepet játszhatnak a betegség kialakulásában– mondta az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetének munkatársa.

A londoni Imperial College kutatóinak kísérletéről Hangya Balázs azt mondta: „ez a PGC-1 alfagén normálisan a sejtek energiaháztartását szabályozza. Ugyanez a kutatócsoport korábban már megmutatta, hogy a sejteken kívül, egy edényben ez a gén befolyásolni tudja az amiloid-bétafehérjék kialakulását, illetve befolyásolja azt az enzimet, ami gyártja ezeket a plakkokat. Az új eredmény arról szól, hogy ez nemcsak Petri-csészében, hanem egerekben is így működik.”

A kutatás során ezeket a géneket az egerek agyába fecskendezték, hogy ezek a megfelelő helyre kerüljenek, meg kell tervezni egy olyan vírusvektort, egy egységet, ami képes kívülről géneket a sejtekbe vinni – mondta az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetének munkatársa.

„Ezek nem valódi vírusok, azoknak csak azt a részét tartalmazzák, ami a gének sejtbe jutásához szükséges. Ennek megtervezése és előállítása komoly molekuláris biológus munkát igényel, a beinjektálását úgy kell elképzelni, hogy egy nagyon pontosan szabályozott fecskendővel bejuttatják a megfelelő területre ezeket a vírusrészeket és géneket” - magyarázta Hangya Balázs.

Az agykutató kiemelte, hogy a kísérletek azt mutatták, hogy csökken az amiloid plakkok és az Alzheimer-modellegerekben jelentkező sejtelhalások száma, továbbá így ki lehet védeni a memóriazavarokat is.

„Ezek kezdeti kísérletek, még csak nagyon egyszerű viselkedési teszteket végeztek az egereken, az mindenképpen kecsegtető, hogy viselkedési eredmény is van, tehát úgy néz ki, hogy a memóriakiesést is ki lehet ezzel védeni. Az lesz nagyon fontos, hogy további kísérletekben bizonyítsák, hogy minden esetben kivédi a betegség kognitív tüneteit is, nemcsak egy metabolikus hatása van, amivel az amiloid plakkokat csökkenti” - fűzte hozzá Hangya Balázs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×