Infostart.hu
eur:
355.65
usd:
312.39
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

A vártnál sósabb a Ceres törpebolygó

A korábban véltnél több a só és kevesebb a jég a Ceres törpebolygón - állapították meg amerikai kutatók a Dawn űrszonda felvételei alapján.

A szonda 2015 márciusa óta kering a Mars és Jupiter között lévő törpebolygó körül, misszióját csütörtökön fejezte be.

A Ceres sötét felszínén felfedezett több mint 130 feltűnő, világos folt a felvételek szerint nagyrészt sóból áll. Maria Cristina de Sanctis, a Római Asztrofizikai Intézet kutatója és munkatársai az Occator-kráterben található világos foltok kémiai összetételét vizsgálta.

Az infravörös spektrumelemzés szerint a foltok nagyrészt nátrium-karbonátból, kisrészt szilikátásványokból és ammónium-karbonátból vagy -kloridból állnak - írják a szakértők a Nature című brit szaklapban.

Maria Cristina De Sanctis szerint ez az első alkalom, hogy ilyen anyagot ilyen nagy mennyiségben találtak a Naprendszerben a Földön kívül. Az Occator-kráter mintegy 80 millió évével fiatalnak számít. Maga a kráter 92 kilométer széles, központi mélyedése pedig megközelítőleg tíz kilométer széles, négy kilométer mély. Központi kupolás szerkezetét, melyet fényvisszaverő anyag fed, sugárirányú és koncentrikus törések borítják.

A karbonátok vélhetően a törpebolygó belsejéből kerültek a felszínre víz segítségével, egy becsapódó aszteroida ugyanis nem szállíthatta, legfeljebb a felszínre segíthette őket. Az anyag felszínre kerüléséből arra lehet következtetni, hogy a Ceres belsejében nagyobb a hőmérséklet, mint azt korábban hitték.

A kutatók úgy vélik, hogy bizonyos geológiai korokban a Ceres felszíne alatt folyékony víz volt. A só egy óceán vagy helyi vízterületek maradványa, amely a felszínre kerülve több millió évvel ezelőtt megfagyott.

A Ceres felszínén a víz nem stabil, azonnal elpárolog. A kráter formájának elemzése alapján azonban a Ceres jóval kevesebb vizet tartalmazhat, mint azt korábban vélték - fejtette ki Michael Bland, az amerikai földrajztudományi hatóság, a U.S. Geological Survey munkatársa a Nature Geoscience című szaklapban megjelent másik Ceres-tanulmányban.

A Ceres legnagyobb kráterei több mint két kilométer mélyek, ami azt jelenti, hogy nem sokat deformálódtak az évek múlásával. Jelentős mélységük arra utal, hogy a felszín alatt a Ceres legfeljebb 40 százaléka jég, a többi részt kőzetek és kis fajsúlyú anyagok, például só vagy klatrátok adják. Ha több vízjég lenne közvetlenül a felszín alatt, a becsapódással keletkezett kráter geológiai szempontból viszonylag rövidnek számító idő alatt eldeformálódna.

Néhány kevésbé mély kráter jelenléte ugyanakkor arra utal, hogy a felszín alatt helyenként különböző lehet a jég és a kő aránya, és ezeknél valószínűleg nagyobb mennyiségben van jelen vízjég.

De Sanctis csapatának tavaly a Nature című lapban közölt tanulmánya szerint a Ceres felszínén ammonizált filloszilikátok vagy ammóniatartalmú agyag található. Mivel ammónia nagy mennyiségben található a naprendszer külső részén, ez az eredmény arra utal, hogy a Ceres a Neptunusz pályája közelében keletkezett és befelé vándorolt. Egy másik forgatókönyv szerint jelenlegi pozíciójához közel alakult ki a külső naprendszerből származó anyagokkal.

Az új eredmények szerint is van ammóniatartalmú só - ammónium-klorid és/vagy ammónium-bikarbonát - az Occator-kráterben.

A 940 kilométer átmérőjű Ceres ötmilliárd kilométer távolságra van a Földtől. A törpebolygó felfedezésére 2007-ben indult Dawn-misszió csütörtökön ért véget. A szatellit a tervek szerint a Ceres állandó kísérőjévé válik. Ugyanakkor a még üzemanyaggal rendelkező szonda számára valószínűleg nem ért véget a munka: a Kaliforniai Egyetem egy kutatócsapata a tervek szerint új missziót indít vele egy egyelőre nyilvánosságra nem hozott aszteroidához.

Címlapról ajánljuk
Nem kell mindenhová szülészet
Velkey György János az Arénában

Nem kell mindenhová szülészet

Nem kell mindenhová szülészet, mert nem tudjuk fenntartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János ugyanakkor fölösleges indulatokat keltő, provokatív kérdésnek tartja, hogy be kell-e zárni kórházakat vagy kórházi osztályokat. Szerinte inkább okos átszervezésre van szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete a napokban Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel egyeztessen egy esetleges őszi elnökválasztásról. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a tábornok egyértelmű igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy indulna-e a megmérettetésen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×