Infostart.hu
eur:
354.32
usd:
310.01
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással a Progressz

Sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással a Progressz-MSZ típusú orosz teherszállító űrhajók új generációjának második tagja - jelentették be a Moszkva melletti, koroljovi irányítóközpontban szombaton.

A közlés szerint az automatikus üzemmódban végrehajtott manőver az ütemtervnek megfelelően zajlott le.

A Progressz MSZ-02 jelzésű teherűrhajót március 31-én bocsátották fel a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból Szojuz-2.1a típusú hordozórakétával. Ez volt ennek a hordozórakétának a második alkalmazása a 2015. áprilisi baleset óta, amikor kudarccal végződött a Progressz M-27M teherűrhajó eljuttatása a Nemzetközi Űrállomásra.

A baleset utáni első sikeres manővert ezzel a hordozórakétával tavaly december 21-én hajtották végre.

Az új Progressz több mint két és fél tonna terhet vitt magával, többek között üzemanyagot, élelmiszert, továbbá berendezéseket az űrállomás munkájának fenntartására, valamint csomagokat a személyzetnek.

A következő, harmadik újgenerációs Progressz teherűrhajót a tervek szerint július 4-én küldik fel a Nemzetközi Űrállomásra.

Címlapról ajánljuk
Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Idén az aszályos időjárás miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött meg az aratás. Gyenge lesz a hozam, ráadásul a termelőket a forint erősödése is sújtja – mondta az InfoRádióban Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Kukoricából feleannyit termelünk, mint korábban, búzaügyben kettészakadt az ország: az Alföldön durva, a Dunántúlon egész jó a helyzet. A repce az éghajlatváltozás miatt lassan kiszorul az Alföldről, de a Dunántúlon is drasztikusan csökkentették a növény területét.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Általános rali a nemzetközi tőkepiacokon, megvan az új csúcs a DAX-ban, OTP-ben is

Általános rali a nemzetközi tőkepiacokon, megvan az új csúcs a DAX-ban, OTP-ben is

Már nap elején is pozitív hangulatban indult a kereskedés a részvénypiacokon, napközben pedig egyre jobb lett a hangulat, amit segített az amerikai munkaerőpiaci adat is, aminek a megjelenése után a befektetők elkezdték kiárazni a várható amerikai jegybanki kamatemeléseket. Erre széleskörű rali indult, nemcsak a részvénypiacokon Európában és Amerikában, de a befektetők veszik a nemesfémeket, kriptoeszközöket is. Több tőkepiaci termék is új történelmi csúcsra emelkedett, így a német DAX indexnél, az amerikai Dow-nál, a BUX-nál, és az OTP-nél is megvan az új csúcs.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×