Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.47
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Lemondott az orvosi Nobel-díjat odaítélő testület vezetője

Lemondott az orvosi Nobel-díjat odaítélő testület vezetője, hogy megkímélje a rangos díjat az esetleges botránytól, miután súlyos etikai és szakmai visszaélések gyanúja miatt vizsgálat indult egy pártfogoltja, az őssejtes légcső-transzplantációk úttörőjének számító Paolo Macchiarini ellen.

A stockholmi Karolinska Intézet hétfőn megerősítette, hogy "a Nobel-díj tekintélyének megőrzése céljából" a hét végén - szombati hatállyal - benyújtotta lemondását Urban Lendahl genetikaprofesszor, az intézet 50 professzorából álló orvosi Nobel-közgyűlés (Nobelförsamlingen) főtitkára, mivel arra számít, hogy ő is érintett lesz a vitatott sebész és őssejttudós ellen indult vizsgálatban.

Lendahl egyike volt azoknak a professzoroknak, akik 2010-ben Macchiarini szerződtetését javasolták a Karolinska Intézetnek.

Az intézet csütörtökön bejelentette, hogy nem újítja meg az újszerű műtétjeiről világhírűvé vált sebész november 30-án lejáró szerződését, laboratóriumát pedig fokozatosan felszámolják. Pénteken azt is bejelentették, hogy külső szakértőt bíztak meg annak vizsgálatával, vétett-e bármilyen jogszabály vagy tudományos protokoll ellen Paolo Macchiarini.

Nem sokkal korábban egy svéd dokumentumfilm etikai aggályokat vetett fel Macchiarini egyes műtétjeivel kapcsolatban, e fenntartásokat az intézet most "nagyon riasztónak" nevezte. A Vanity Fair című magazin múlt havi számában azzal vádolta meg a sebészprofesszort, hogy meghamisította szakmai önéletrajzát.

A sikeresnek látszó sebészt több kollégája is azzal vádolta, hogy túlértékelte eljárásai hatékonyságát. Stockholmban megoperált három betege közül kettő meghalt, és a harmadik is több mint három éven át feküdt kórházban.

Macchiarini vezetésével végezték el 2008-ban a világ első olyan légcsőátültetését, amelyhez a páciens őssejtjeiből a testen kívül kitenyésztett szövetekkel borított donorszervet használtak fel, így nem volt szükség a kilökődést gátló gyógyszerekre. 2011-ben a világon elsőként ültettek be olyan mesterséges légcsövet, amelyet a beteg saját őssejtjeivel burkoltak be egy a maga nemében első, sikeresnek mondott eljárással. 2013-ban saját őssejtjeiből kitenyésztett légcsövet ültettek be egy légcső nélkül született kétéves kislányba, aki három hónappal később meghalt.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×