Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Szenzációs fotók a Pluto bolygóról

A New Horizons űrszonda szerdán, közép-európai idő szerint dél körül kezdte továbbítani az újabb adatokat, a "közvetítés" több órán át tartott. Az űrszonda által küldött látványos képek némelyikét közzéteszi a NASA.

A Pluto 248 földi év alatt kerüli meg a Napot. Több szempontból is különleges a Holdnál kisebb égitest, amely elnyúlt pályán haladva a Neptunusznál is közelebb vándorol központi csillagunkhoz, majd a Föld-Nap távolságnál 40-szer messzebbre jut el a jeges messzeségbe.

A New Horizons kilenc és fél év után, 4,88 milliárd kilométert megtéve érte el kedden, közép-európai idő szerint 13 óra 49 perckor úti célját, a Plutót, ekkor a szondát "mindössze" 12 472 kilométer, a New York és Mumbai közötti távolság választotta el a törpebolygó felszínétől. Sebessége elérte az óránkénti 49 ezer kilométert, vagyis a New Horizons az eddigi leggyorsabb űreszköz.

"A Pluto fogadta első látogatóját" - írta Twitter-üzenetében Barack Obama elnök.

"Az embert a felfedezés, a megismerés vágya hajtja. A Pluto titkainak feltárása egy újabb jelentős lépés lesz ezen az úton" - hangsúlyozta videoüzenetében Stephen Hawking vezető brit elméleti fizikus, kozmológus.

Alan Stern, a New Horizons projekt vezető tudósa a küldetés jelentőségét méltatva elmondta, hogy az űrszonda felvételei már jóval a közeliség előtt is megváltoztatták a Plutóról alkotott nézeteket. Korábban jeges, halott világnak tartották, ám a legújabb felvételeken a geológiai aktivitás jeleit észlelték, amelyek a régebbi lemeztektonikai eseményekről vallanak, nem kizárt azonban, hogy a kéregmozgások napjainkban sem szűntek meg.

"Egy olyan világról van szó, amelyet egyaránt alakítanak geológiai és légköri-éghajlati folyamatok" - magyarázta Alan Stern.

A történelmi randevú után az űrszonda még körülbelül 8 órán át gyűjtötte az adatokat, vizsgálva egyebek közt a törpebolygó légkörét, és csak azután jelentkezett be az irányítóközpontba. A New Horizons ugyanis nem tud egyszerre adatokat gyűjteni és kommunikálni a Földdel, így a találkozás után csak körülbelül 13 órával "nyugtatta meg" a küldetés irányítóit, hogy épségben átjutott a Pluto-rendszeren. A számítások szerint ugyanis 1:10 000-hez volt annak az esélye, hogy az űrszonda összeütközik a törpebolygó és holdjai környékén esetleg keringő törmelékkel. Mivel a találkozás során összegyűjtött adatok 99 százalékát a New Horizons még nem továbbította a Földre, az űreszköz biztonsága kritikus volt a küldetés szempontjából.

"Az űrszonda által szerdán továbbított adatcsomag tízszer nagyobb felbontású képeket tartalmaz, mint azok a látványos felvételek, amelyeket korábban közöltünk" - jelentette be Alan Stern. Ismertetése szerint a csomag tartalmaz színképelemzési adatokat is az űrszonda két spektrométerétől, a látható és az infravörös tartományban működő Ralphtól, valamint az ultraibolya sávban működő Alice-től - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.

Az űrszonda csütörtökön is folytatja az adatgyűjtést, az összes információt azonban csupán 16 hónap alatt tudja eljuttatni a Földre. A New Horizons küldetése esetleg folytatódik: amennyiben a NASA jóváhagyja az elképzeléseket, az űreszköz a Kuiper-öv valamely más objektumát is közelről "szemügyre veheti", az újabb nagy találkozásra a feltételezések szerint 2019-ben kerülhet sor.

A képek itt láthatók.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×