Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
326.87
bux:
144139.18
2026. október 14. szerda Helén

Óriási aszteroida száguld el a Föld mellett hajnalban

Óriási aszteroida száguld el a Föld mellett péntek hajnalban.

A 2012 QG42 katalógusjelű aszteroidát, amelynek átmérője a csillagászok becslése szerint 190-240 méter lehet, az asztronómusok augusztus utolsó napjaiban vették észre először - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon .

Az aszteroida pénteken, hajnali egy órakor közelíti meg a legjobban a Földet. Ekkor a 363 ezer kilométeres Föld-Hold távolság 7,5-szerese, azaz 2,7 millió kilométer választja el bolygónktól. Ennek megfelelően a szakemberek rámutatnak arra, hogy semmi esélye nincs a becsapódásnak. A Nemzetközi Csillagászati Szövetség (IAU) aszteroidák osztályozását végző részlege, a Kisbolygó Központ az égitestet mégis a potenciálisan veszélyesek közé sorolja, mivel a jövőben megváltoztathatja pályáját.

A 2012 QG42 katalógusjelű aszteroida néhány hónappal a 2012 LZ1 kisbolygó után "vendégeskedik" a Föld közelében, amely felfedezése után néhány nappal száguldott el mellettünk.

"A földközeli objektumokat általában csak akkor észleljük, amikor már egészen közel vannak, ez mutatja, hogy milyen fontos környezetünk folyamatos megfigyelése. A kérdés nem az, hogy becsapódik-e a Földbe egy aszteroida, hanem az, hogy mekkora, és mikor, milyen hamar szerzünk tudomást róla" - hangsúlyozta Bob Berman, az Astronomy Magazine hírmagyarázója.

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×