A Southamptonból New Yorkba tartó Titanic 1912. április 14-én, éjjel 23.40-kor ütközött jéghegynek Új-Fundland közelében és a 46 ezer tonnás hajó kevesebb mint három óra alatt elsüllyedt. A katasztrófa során az utasok és a személyzet kétharmada (1500 ember) életét vesztette.

Az elmúlt száz év alatt rengeteget foglalkoztak a tragédia okaival, és azzal, hogy miért követelt ennyi emberéletet a katasztrófa. Közismert, hogy a hajó túl gyorsan haladt, az őrszemnek nem volt távcsöve, kevés volt a mentőcsónak, és a rádiósok sem álltak a helyzet magaslatán - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

Richard Corfield viszont cikkében a Titanic strukturális hiányosságait veszi górcső alá, valamint azt elemzi, hogy ezek miként járultak hozzá a hajó végzetéhez. A szerző mindenekelőtt két kohászati szakértő, Tim Foecke és Jennifer Hooper McCarty kutatásait vette alapul, akik saját elemzéseiket a belfasti Harland és Wolff hajógyár korabeli feljegyzéseivel vetették össze.

Mint kiderült, költségtakarékossági okokból különböző összetételű és minőségű szegecseket használtak a hajó oldalát borító acéllapok rögzítéséhez. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a luxusgőzös oldala, amelyet végigsúrolt a jéghegy, gyengébb volt, mint a hajótest többi része.

Hozzájárulhattak a Titanic balsorsához útvonalától sok ezer kilométerre bekövetkezett időjárási anomáliák is. Azokban az években, amikor a karibi térségben szokatlanul meleg az időjárás, a felerősödő Golf-áramlat keresztezi a jéghegyeket sodró Labrador-áramlás útját oly módon, hogy az Atlanti-óceán északi részén valóságos gátként sorakoznak fel a jéghegyek. 1912-ben rendkívül forró volt a karibi nyár, aminek következtében igencsak felerősödött a Golf-áramlat. A Titanic a Golf-áramlat és a Labrador-áramlás találkozási pontján ütközött jéghegynek.

"Nem egyetlen ok miatt süllyedt el a Titanic, hanem több tényező szerencsétlen összjátéka okozta balsorsát" - összegezte cikkében Richard Corfield.