Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
324.37
bux:
144090.87
2026. október 15. csütörtök Teréz

Tudta, hogy kortól és etnikumtól is függ a szív mérete?

Nem, kor, etnikum alapján különbözik a szív jobb kamrájának mérete és teljesítménye - állapították meg amerikai kutatók.

A koszorúér-betegség és következményei, az infarktus vagy a hirtelen halál, döntően a szív bal kamrájának kóros állapotát jelentik, pedig a kisvérkör, melyben a vérkeringést a szív jobb kamrájának működése szabja meg, egészségünkhöz ugyanolyan fontos, mint a szív másik felének épsége.

Az Egyesült Államokban hatalmas tanulmány foglalkozott a szív jobb kamrájának méretével, teljesítményével és azzal, hogy ebben milyen különbségek mutatkoznak férfiak és nők között, vagy az etnikai eredettől függően.

Az amerikai közegészségügy szakértői 2000-ben indították el az érelmeszesedés multietnikus különbségeinek vizsgálatát. Az amerikai nevéből MESA betűszó formában ismert tanulmányban csaknem hatezer résztvevő található, és egyenlő arányban vannak benne férfiak és nők, illetve fehérbőrű kaukázusiak, indiánok, ázsiaiak, afroamerikaiak és hispán eredetű, egészséges felnőtt amerikai állampolgárok.

A tanulmányba bevontak szív-és érbetegség szempontjából egészségesnek bizonyultak a megfigyelés kezdetén. Az eltelt évek során egészségi állapotukat gondosan ellenőrizték, és legutóbb az orvostudomány legkorszerűbb eszközeinek fölhasználásával szívük jobb kamráját vizsgálták meg.

Ennek az a jelentősége, hogy ilyen mértékű tanulmány sehol a világon még soha nem történt, miközben a jobb szívkamra ép működése létfontosságú. A kisvérkörben a jobb kamra által a tüdőn átáramoltatott vér fölveszi az oxigént, és a bal kamra ezt az oxigéndús vért osztja szét a szervezet sejtjei között.

Steven Kawut és munkatársainak dolgozatát a Circulation közölte. A kutatók azt találták, hogy a kor előrehaladásával a jobb szívkamra kisebbé válik, de pumpaműködése erősebb lesz. Ez érdekes, mert a szív bal kamrájának tömege idősebb korban megnövekszik.

Abban is különbség van a két szívkamra között, hogy az afro-amerikaiak bal kamrája nagyobb, mint a fehérbőrűeké, a jobb kamra esetében ez az arány fordított. A spanyol nyelvterületről származók jobb kamrája nagyobbnak bizonyult, mint a más eredetű, fehérbőrű amerikaiaké.

Különbséget találtak a nemek között is, a jobb kamra a férfiaknál nagyobb, mint a nőknél.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy ezek a kezdeti adatok további vizsgálatokat igényelnek, és a méréseket beteg embereken is folytatni kell.

Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×