Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.43
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Restaurálták az első emberpárt

Két évnyi restaurálási munkálatokat követően ismét látható a madridi Prado múzeumban Albrecht Dürer két híres olajképe, amelyeken Ádámot és Évát örökítette meg. A múzeum hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint a két művet egy speciális kiállítás keretein belül mutatják be annak érdekében, hogy minél nagyobb figyelmet irányítsanak a táblaképeken végzett teljes felújítási munkálatokra.

A Prado és a Los Angeles-i Getty Alapítvány együttműködésének köszönhető restaurációs munkálatokat egy nemzetközi szakértőkből álló csoport végezte.

A német származású reneszánsz festőművész 1507-ben Nürnbergben festette a képeket, nem sokkal azután, hogy visszatért Velencéből. Az itáliai művészet hatása tisztán kivehető a festményeken. A fényekkel és az árnyékokkal játszva jelenítette meg a bibliai alakokat, amelyek a sötét háttérből rajzolódnak ki.

Évát a tudás fája mellett örökítette meg a művész, ahogy egy almát fogad el az ágakon tekerődző kígyótól. A szomszédos képen álló Ádám a fejét Éva irányába hajtja és jobb kezével a nő irányába nyúl. A festmények 1827-ben érkeztek a spanyol fővárosban lévő múzeumba, de a nagyközönség csak hat évvel később láthatta azokat először.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×