A London keleti részén, Spitalfieldsben feltárt temetkezés Anglia egyik legnagyobb középkori ispotályához, a St. Mary Spital-hoz tartozott. Az ispotályt a XII. században alapítottak, s idővel Anglia egyik legnagyobb középkori kórházává vált. A régészek most a Spitalfields elnevezésű területet tárják fel, ahol eddig 5500 sírt tártak fel, s e temetkezések bepillantást engednek abba, hogy milyen lehetett a londoniak élete a XII. századtól a XVI. század elejéig - számolt be a The Australian.

A régészek hét olyan csontvázat is találtak, amelyeken egyértelműen kimutathatók a szifilisz késői, harmadlagos szakaszára jellemző csontburjánzások. Az elhunytak mellett néhány tárgyat, egyebek közt pénzérméket találtak, amelyeknek radiokarbonos vizsgálata segítette a temetkezések datálását.

Két elhunyt 1200 és 1250 között távozott az élők sorából, a másik öt pedig 1250 és 1400 között halt meg. A betegek egyike egy veleszületett szifiliszben szenvedő gyermek volt, akit vérbajos anyja fertőzött meg. A tízéves kora körül elhunyt gyermek minden valószínűség szerint vak és süket lehetett, s állkapcsából 45 fokos szögben kinövő fogai sok szenvedést okozhattak neki.

- A koponyacsont, amely általában sima, úgy nézett ki, mint a Hold "rücskös" felszíne. A diagnózist az első pillantásra felállítottuk - nyilatkozta Brian Connell, a Museum of London szakértője, aki az elhunytak földi maradványait vizsgálta. Mint megjegyezte, puszta egybeesés, hogy az első jól dokumentált "vérbajjárvány" Kolumbusz első újvilági expedíciójának 1493-as visszatérte után tört ki Európában.

- Az embereknek bűnbak kellett. Az angolok franciakórnak nevezték, a hollandok pedig spanyolnak, Tahiti lakosai között viszont brit betegségként ismert. Mindenki mindenkit okolt. A temetőben nyugvó csontvázak nem jelentik új "vádlottak" megjelenését, csupán arra utalnak, hogy nem lenne korrekt a szifiliszt amerikai betegségként megjelölni - nyilatkozta Brian Connell.