Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Tevecsikó született a budapesti állatkertben

Tevecsikó született vasárnap a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Víz Világnapjához "időzített" ellést nagy tömeg kísérte figyelemmel.

A kiscsikót nem sokkal 12 óra előtt hozta világra a Jolán nevű tevekanca a Pálmaház melletti tevekifutó egyik, külön az elléshez elkerített végében. A mintegy 35 kilós apróság megszületését több száz látogató kísérte figyelemmel.

A kicsi nemét még nem tudni, ezért nevet sem kapott eddig; a gondozók most arra várnak, hogy az apróság lábra álljon, és magától táplálkozni kezdjen.

Az újszülött kevéssel világra jövetele után már igyekezett lábra állni, ami két óra elteltével sikerült is neki, bár csak néhány másodpercre. A közönség kitörő tapssal értékelte a remegő lábú újszülött próbálkozásait. Az állatgondozók most arra várnak, hogy a tevecsikó stabilan álljon, és önállóan elkezdjen táplálkozni.

A 17 éves Jolán meglehetősen tapasztalt anyának számít, így várhatóan nem lesz gond a kicsi felnevelésével. A tevecsikó nemét csak később fogják megállapítani, így egyelőre nevet sem kapott.

Az állatkerti tevekifutóban március 18-án is született egy tevecsikó. A hímnek bizonyult állat a mitológiai eredetű Ixion nevet kapta gondozóitól.

A budapesti állatkertben nem számít ritkaságnak a kétpúpú tevék szaporodása. A három felnőtt tenyészállat közül a Juszuf nevű 15 éves hím és az Ingrid nevű 10 éves nőstény Budapesten született, Jolán pedig egy lengyelországi állatkertben jött világra. A három tenyészállaton, valamint a vasárnap és a hét közepén született két csikón kívül három másik állat, Írisz, Joker és Inez is a tevekifutó lakója. Az utóbbi három állat 2006-os, illetve 2007-es születésű.

A tevék 440 napig vemhesek, a tevecsikók pedig 35-40 kilogrammos testtömeggel, púp nélkül jönnek a világra. A kicsik testtömege féléves korukra már meghaladja a 100 kilót, és legkésőbb 9 hónapos korukig vesznek magukhoz anyatejet, noha már 4-5 hónaposan megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is. Kifejlett méretüket ötéves korukra érik el.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×