Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
323.55
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Összeütközhetünk egy másik galaxissal!

Sokkal nagyobb a Tejútrendszer és jóval gyorsabban forog a középpontja körül, mint azt eddig gondoltuk - derült ki amerikai csillagászok méréseiből. Így aztán nagyobb az esélye annak is, hogy galaxisunk összeütközik egy szomszédos galaxissal, például az Andromédával.

A Tejút forgási sebessége óránkénti 161 ezer kilométer, míg a Naprendszer 965 ezer km/órás sebességgel kering a középpontja körül - mutatták ki tudósok.

A csillagászok ugyancsak fölfedezték, hogy a Tejút tömege 50 százalékkal nagyobb, mint eddig sejtettük, azaz ugyanolyan súlyú, mint a szomszédos Androméda, vagyis nagyobb az esélye, hogy galaxisunk összeütközik egy másikkal, mint eddig gondoltuk.

Félelemre azonban nincs komoly ok, mert ez legkorábban 2-3 milliárd év múlva következhet be - hangsúlyozta Mark Reid, az amerikai Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ csillagásza.

Az új adatok a kaliforniai Amerikai Csillagászati Társaságtól származnak. A szervezet munkatársai Hawaiitól a Karibi térségig teleszkópjaikat a galaxis csillagokban leggazdagabb tájai felé irányították, mivel ezekről a helyekről sokkal erősebb rádióhullámok érkeznek.

Amikor pedig a Föld a Nap másik oldalán tartózkodott éppen, meg tudták mérni a különbséget a csillagban gazdag, csillagképző területek és más távoli pontok közt.

A lipcsei Max Planck Intézet munkatársa, Karl Menten professzor szerint a mérések a földmérők hagyományos háromszögelésének felelnek meg, és nem függnek semmilyen olyan más tényezőtől, mint például a fényesség.

Mint mondta, az új adatok korrigálták a csillagászok tudását a Tejútrendszerről. Mivel a belsejében vagyunk, nehezen tudjuk meghatározni galaxisunk felépítését. Más galaxisokkal könnyebb a dolgunk, csak "vetnünk kell rájuk egy pillantást".

Az új mérések más meglepetéseket is tartogattak a kutatók számára. Mark Reid arról számolt be, hogy a Tejút spirálja feltehetően négy és nem két, gázból és porból álló "ággal" rendelkezik - olyan "veteményeskerttel", ahol csillagok születnek.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×