Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Cápavérrel a rák ellen

A rák elleni harcban is eredményes lehetnek a cápavérből kivont antitestek - közölték ausztrál kutatók.

A cápák vérében lévő antitestek rugalmasabbak és ellenállóbbak az emberénél, és a betolakodó molekulákkal szemben is eredményesebben veszik fel a versenyt - állítják ausztrál kutatók. Erre alapozva a gyógyszerek egy új generációját is ki lehet fejleszteni. Az antitesteket a rákkal szembeni küzdelemben szeretnék hasznosítani a szakemberek.

A cápák immunrendszere hasonlít az emberére, de jóval erősebb, emiatt az állatok ritkán fertőződnek meg. Antitesteik ellenállnak a magas hőmérsékletnek, illetve a szélsőségesen lúgos vagy savas környezetnek, ami azt jelenti, hogy az emberi belek mostoha körülményei között is kifejthetik jótékony hatásukat.

"A cápa vérének molekulái képesek hozzákapcsolódni a ráksejtekhez és így megakadályozzák szétterjedésüket" - állítja Mick Foley, a melbourne-i Le Trobe Egyetem molekuláris biológusa. Kutatásaik eredménye szerint az ellenanyagok lassítják a mellrák szétszóródását, áttétek képződését.

A kutatók szerint a cápa véréből kivont szer másfajta betegségek, például a malária, és az ízületi gyulladás ellen is hatásos lehet.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×