Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
317.7
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Mesterséges csont készülhet a NASA alapanyagából

Elsősorban űrhajók építésénél, a Mars-járók hőszigetelésénél használtak a mérnökök aerogél anyagot, amelynek most az egészségügyi alkalmazását fejleszti egy debreceni kutatócsoport. Lázár István, a Debreceni Egyetem docense olyan műcsont kikísérletezésén dolgozik, amelynél az aerogélt, a molekuláris szinten lyukacsos, nagy teherbírású anyagot idővel a csont benövi, és a gél ezután a gyógyult csontból fel is szívódik.

Mesterséges csontpótlás létrehozásához használnának aerogélt, vagyis kis sűrűségű, szilárd, molekuláris szinten lyukacsos anyagot a Debreceni Egyetem kutatói.

Lázár István docens az InfoRádiónak elmondta: azt remélik, hogy az aerogél váz kémiai módosításával olyan csontpótló anyagot tudnak előállítani, amely nemcsak helyettesíti a csontot, hanem arra bírja rá a csontszövetet, hogy benője azt, majd a gél a gyógyult csontból fel is szívódik.

Az aerogél úgy néz ki, mintha kékesszürke füstből lenne kivágva, egy üvegből készült kockára hasonlít - tette hozzá a Debreceni Egyetem docense.

Az anyag átlátszó, éghetetlen és hőszigetelő, emellett saját súlyának 5500-szorosát bírja el. Elsősorban az űrkutatásban hasznosítják. A NASA egy kutatás során műholdon kilőve csillagközi port gyűjtött be az aerogél segítségével, valamint a Mars-járók hőszigetelése is ebből az anyagból készült.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×