Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
320.76
bux:
144084.85
2026. július 23. csütörtök Lenke

Az éghajlatváltozás és az ember egyszerre túl sok volt a mamutoknak

A legújabb kutatások szerint főként az éghajlatváltozás okozta a gyapjas mamutok kihalását, de az emberek is hozzájárultak a faj eltűnéséhez.

David Nogues-Bravo spanyol kutató és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy amikor az éghajlat már túlságosan meleggé vált a gyapjas állatok számára, élőhelyükre behatoltak az emberek, akiknek a korábbi, hidegebb időjárás nem felelt meg.

Így a mamutoknak egyszerre két kihívással kellett szembenézniük, egyrészt a viszonylagos hőséggel, másrészt a vadászattal. Mivel e két tényező egyszerre és ugyanazon térségben jelentkezett, nehéz külön-külön meghatározni szerepüket.

A spanyol kutatók matematikai modellezéssel választották szét a két tényező hatását. Felvázolták a klímát és a fajok eloszlását a mamuttörténelem különböző korszakaiban - 126, 42, 30, 21 és 6 ezer évvel ezelőtt.

Az eredmények azt mutatták, hogy hatezer éve drámai módon szűkült a mamutok élőhelye, amelynek nagysága csupán 10 százalékát tette ki a 42 ezer évvel ezelőttinek.

126 ezer évvel ezelőtt ugyanakkor a mamutok helyzete sokkal rosszabb volt, amikor a globálisan magas hőmérséklet még kisebbre szűkítette a számukra élhető területet, mint 6 ezer évvel ezelőtt. Mindkét idősávban az élőhelyeknek a klímaváltozással kapcsolatos elvesztése sodorta a kihalás szélére a mamutokat.

Mindezt figyelembe véve a gyapjas mamutokkal végül a modern ember végzett 6 ezer éve. David Nogues-Bravo számításai szerint, ha a mamutok 6 ezer évvel ezelőtti maximális állományát vesszük alapul, az embereknek elég volt fejenként és háromévente egyetlen állatot elejteni, hogy a gyapjas állatok eltűnjenek a Föld színéről.

Amennyiben a mamutpopuláció alsó határa a számítás alapja, egy-egy vadásznak elegendő volt 200 évente elejtenie egy állatot.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Dolgoznak az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta a kormányfő. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról. Négy Eximbankhoz kötődő, 1000 milliárdos értékű ügyekben tettek feljelentést. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×