David Nogues-Bravo spanyol kutató és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy amikor az éghajlat már túlságosan meleggé vált a gyapjas állatok számára, élőhelyükre behatoltak az emberek, akiknek a korábbi, hidegebb időjárás nem felelt meg.

Így a mamutoknak egyszerre két kihívással kellett szembenézniük, egyrészt a viszonylagos hőséggel, másrészt a vadászattal. Mivel e két tényező egyszerre és ugyanazon térségben jelentkezett, nehéz külön-külön meghatározni szerepüket.

A spanyol kutatók matematikai modellezéssel választották szét a két tényező hatását. Felvázolták a klímát és a fajok eloszlását a mamuttörténelem különböző korszakaiban - 126, 42, 30, 21 és 6 ezer évvel ezelőtt.

Az eredmények azt mutatták, hogy hatezer éve drámai módon szűkült a mamutok élőhelye, amelynek nagysága csupán 10 százalékát tette ki a 42 ezer évvel ezelőttinek.

126 ezer évvel ezelőtt ugyanakkor a mamutok helyzete sokkal rosszabb volt, amikor a globálisan magas hőmérséklet még kisebbre szűkítette a számukra élhető területet, mint 6 ezer évvel ezelőtt. Mindkét idősávban az élőhelyeknek a klímaváltozással kapcsolatos elvesztése sodorta a kihalás szélére a mamutokat.

Mindezt figyelembe véve a gyapjas mamutokkal végül a modern ember végzett 6 ezer éve. David Nogues-Bravo számításai szerint, ha a mamutok 6 ezer évvel ezelőtti maximális állományát vesszük alapul, az embereknek elég volt fejenként és háromévente egyetlen állatot elejteni, hogy a gyapjas állatok eltűnjenek a Föld színéről.

Amennyiben a mamutpopuláció alsó határa a számítás alapja, egy-egy vadásznak elegendő volt 200 évente elejtenie egy állatot.