Mivel az ősi időkben nehéz volt élelemhez jutni, a családi közösségeknek éppen elég terhet jelentett az, ha egy utódnemző nőt etetett, az anyós és a meny küzdelmében pedig a fiatalabb győzött. Az ifjú asszony ugyanis szókimondóbb és önzőbb volt, ebbéli tulajdonsága pedig oda vezetett, hogy a közösség idősebb asszonya elveszítette képességét a gyermeknemzésre.

A menopausa evolúciójának kezdete valamikor 300 ezer és 50 ezer évvel ezelőtti időkre tehető, és annak köszönhető, hogy egyes női egyedek elhagyták saját közösségüket, hogy keressenek maguknak egy partnert, akivel gyermeket nemzhetnek.

A feleség vagy meny tehát egy olyan közösségbe került, ahol senki sem volt vér szerinti rokona, csak azok a gyermekek, akiket maga szült. Az anyósszerepbe került nőknek két választásuk volt: vagy maguk is újabb gyermekeket szülnek, vagy segítséget nyújtanak az unokáik nevelésében. Mivel azonban az élelem mindig szűkösen állt rendelkezésre, a nagymamák az unokák nevelésébe szálltak be.

Az nem jöhetett szóba, hogy a fiatalabbak segítsenek az idősebb nőknek, hiszen olyan gyermekek nevelésébe nem kapcsolódtak volna be, akihez nem fűzi őket vérségi kapcsolat - állítják a Cambridge-i és Exeteri kutatók.

Szerintük a nagymamák ezen meghátrálása vezetett ahhoz, hogy a nők bizonyos kor felett elveszítették képességüket arra, hogy gyermeket szüljenek. A menopausa tehát az anyósok és a menyek küzdelmében fejlődött ki.

A Nagy-Britanniában lévő Exeteri Egyetem professzora, Michael Cant azt mondta: az ember az egyetlen faj, amely átesik a menopausán, a kutatók fejében pedig végre összeállt a kép, hogy miért alakult ki.

Sokan azonban máris vitatják az elméletet: szerintük ez akkor állná meg a helyét, ha az anyasági és nagymamasági kor között nagyobb átfedés lenne. A valóságban azonban az az általános, hogy amikor egy nő nagymamává válik, általában már nem képes az anyaságra. A vitázók mindezt genetikai okokkal magyarázzák.