Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Nem a testsúly határozza meg, hogy meddig élünk

A kövérség helyett leginkább az edzettség befolyásolja a várható élettartamot - állapították meg amerikai kutatók, akik szerint eltúlozzák a túlsúly egészségi kockázatait.

Kevesebben halnak meg azok közül az idős emberek közül, akik bár kövérebbek, de jobb erőnlétben vannak, mint kevésbé edzett sovány kortársaik. Ez a megállapítás mindössze néhány héttel azután került nyilvánosságra, hogy egy, szintén az Amerikai Orvosok Szövetségének lapjában megjelent tanulmány arra az eredményre jutott, hogy az enyhe túlsúly egészséges lehet.

A mostani vizsgálat szerint a 60 éven felüli korosztályban az életkilátások szinte teljesen függetlenek a testzsír mennyiségétől, ellenben szoros összefüggést mutatnak az edzettségi szinttel.

"Az embereknek az egészséges étkezésre és a mozgásra kellene koncentrálniuk, ahelyett, hogy néhány felesleges kiló miatt aggódnak" - jelentette ki Steven Blair, a Dél-Karolinai Egyetem kutatását vezető professzor.

A vizsgálatban több mint 2600, 60 évnél idősebb ember sorsát követték figyelemmel. Fittségüket futópadon tették próbára, testsúlyukat pedig a testtömeg indexszel, a derékbőséggel és a testzsír-aránnyal jellemezték.

A 12 éves vizsgálati időszak alatt a csoportból 450-en haltak meg. Utóbbiak átlagosan idősebbek, kevésbé edzettek, valamint több szív-és érrendszeri kockázati faktorral rendelkeztek - a testtömeg ugyanakkor nem tartozott a befolyásoló tényezők közé.

A résztvevőket a testtömeg alapján öt csoportba osztva az látszik, hogy az edzettség minden esetben erősebben befolyásolta az életkilátásokat, mint a testsúly, leszámítva a két legkövérebb kategóriát. Általánosságban pedig elmondható, hogy az edzettség a felére csökkenti a halálozás kockázatát.

Steven Blair szerint az eredményekből leszűrhető, hogy a túlsúly kockázatát az utóbbi időben jelentősen eltúlozták, és bár érdemes elkerülni a kövérséget, az edzettség önmagában is nagyobb védelmet ad.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×